Krónika
Napok múlnak el a dugókban
Szinte minden reggel és késő délután óriási káosz alakul ki a belvárosban, ami a baloldali főpolgármester nevével fémjelzett rossz forgalomszervezéssel is magyarázható

Majdnem mindennapos látvány, hogy reggelente vagy késő délután hatalmas torlódások alakulnak ki Budapest nagyobb útkereszteződéseiben. Az egyik leginkább neuralgikus pont az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky utak találkozása – ahol a tumultusért legnagyobbrészt a Karácsony Gergely baloldali főpolgármester nevével fémjelzett gyatra forgalomszervezés tehető felelőssé.
A kritikán aluli viszonyok nyomán nem egyszer előfordul, hogy a gépkocsik középen ragadnak, vagy egyszerűen kilógnak, és az épp szabaddá váló sávban haladók mozgását akadályozzák – ami nyomán gyakorlatilag máris kész a káosz. Kimondottan bosszantóvá teszi a helyzetet, hogy rendkívül ritkán bukkan fel egy-egy forgalomirányító egyenruhás, aki legalább „tisztán tartja” a kereszteződés(ek) közepét.
A Budapesti Rendőr-főkapitányságtól szerdán kértünk tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy miért maradnak el az efféle intézkedések. Az irányban is faggatóztunk, hogy ha a belvárost folyamatosan pásztázó kameráikon észlelik a nehézzé, esetenként lehetetlenné váló forgalmi viszonyokat, miért nem intézkednek saját maguktól? (Természetesen amint megjöttek a válaszok, visszatérünk a témára.)

Tavaly összesen közel négy napot, azaz kilencvenkét órát ült dugóban egy átlagos autós Budapesten, derült ki az Inrix (adatgyűjtéssel foglalkozó cég) e héten publikált gyűjtéséből. A világranglistán a magyar főváros a dugóban töltött időt tekintve a 15. helyen szerepel – így Marseille-t és Münchent is magunk mögé utasítottuk. Róma lakói például százhét, míg a csúcstartó Londoné száznegyvennyolc órát töltenek hasonló helyzetben. Ugyanakkor Berlinben hatvanöt órát vesztegelt egy átlag sofőr a dugóban. Bécsben még ezeknél is gördülékenyebb a közlekedés, hiszen ott csupán negyven óra a céltalan és dühítő idő átlaga.
Tegnap az is kiderült, a Magyar Autóklub elutasítja az észak-déli pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti végleges lezárását, a forgalom elterelését.
Zűrzavart teremtett a DK-s kerületvezető
A nagyobb kereszteződések melletti mellékutcákban sincs könnyű dolga a budapesti autósoknak. Mint tegnap a Metropol is beszámolt róla, a VII. kerületben a tiltótáblák és az összevissza egyirányúsított utcák miatt tömegesen veszélyeztetik a sofőrök a többi közlekedőt. Többször beszámoltunk arról, hogy Niedermüller Péter, a kerület DK-s polgármestere 2020 áprilisában hirdette meg a „forgalomcsillapítási mintaprojektet”. A Dohány, a Dob, a Nyár, a Nagy Diófa, a Kis Diófa, a Káldy Gyula, a Király és a Wesselényi utcákat a legtöbb helyen úgy szabták át, hogy az egyirányú utcák egy-egy rövid szakaszát az ellenkező irányba fordították. A térségben így gyakorlatilag teljes káosz alakult ki, a sofőrök hatalmas, értelmetlen kerülőkre kényszerülnek.