Krónika
Illegális migránsokat szállító embercsempész akadt horogra
Benkő Tibor: Sokan erőszakosak

Bács-Kiskun megyében tíz esetben összesen hatvanhat embert tartóztattak fel Kelebia, Homorúd, Mohács-Sárhát, Hóduna, Bácsszőlős, Újmohács és Bácsborsód közigazgatási területén, míg Csongrád-Csanád megyében a járőrök huszonhárom esetben összesen száz határsértőt Ásotthalom, Mórahalom, Szeged-Gyálarét, Röszke, Szeged, Öttömös és Kübekháza közigazgatási területén. Szintén hétfőn az egyenruhások Nagycenk mellett elfogtak egy 41 éves moldáv embercsempészt, amint illegális migránsokat szállított Ausztria irányába.
A román rendszámú gépjárműben a sofőrön kívül további négy, magát afgán állampolgárnak valló férfi utazott. Ők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A gépkocsi vezetőjét elfogták, és a migránsokkal együtt Győrben előállították.
A sofőrrel szemben embercsempészés gyanúja miatt eljárást indítanak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Korábban a Magyar Hírlapnak Benkő Tibor arról beszélt, hogy a folyamatos migrációs nyomás miatt több száz katonát küldenek a déli határra. Hozzátette, látják, hogy sokan sokszor erőszakos eszközökhöz nyúlnak.