Krónika
Nem csitul a járvány Sanghajban
Az elzárt részeken az otthonuk foglyaivá vált emberek élelmiszerhiányra panaszkodtak

Magyar idő szerint vasárnap késő éjszaka jelentette be a kínai hadsereg vezetése, hogy több mint kétezer egészségügyi dolgozót küld Sanghajba. A döntően orvosokból álló csapat a 26,5 millió fő tesztelése mellett az ellátásban is segítséget fog nyújtani. A településen tegnap kezdték el a teljes lakosság tesztelését. Mint a helyi újságokban olvasható, az akciót mindössze 36 óra alatt kívánják teljesíteni.
Mint arról korábban többször beszámoltunk, Sanghajt a múlt hét elejétől kezdve két szakaszban lezárták azért, hogy a vírus omikron változatának terjedését megakadályozzák. Jelenleg a korlátozások második szakaszában, a Huangpu-folyótól nyugatra található kerületekben van érvényben vesztegzár, amelyet a tervek szerint ma oldanak fel. Az első lépésben, a folyamtól keletre és délre fekvő részek teljes lezárását ugyan pénteken feloldották, ám azokban a lakónegyedekben, ahol eseteket azonosítottak, két hétig nem hagyhatja el senki az otthonát.
A település egészségügyi hatóságai hétfőn 425 újabb megbetegedést, és 8581 új, panaszmentes fertőzöttet jelentettek. Ez a legmagasabb napi esetszám volt a mostani járványhullám során. A Sanghajban azonosított covidfertőzöttek száma ezzel hatvanezer fölé emelkedett.
A helyi kormányzat a múlt héten elismerte, hogy nem volt megfelelően felkészülve az újabb járványhullámra, és nem tudott kielégítően gondoskodni a lezárt területeken élők szükségleteiről. Az emberek általában az akadozó élelmiszer-ellátásra, illetve élelmiszerhiányra, a központi karanténban elkülönített, tünetmentes vagy enyhe betegséggel küzdő fertőzöttek pedig a rossz körülményekre panaszkodtak.
Izraelben ismét visszavonulóban a koronavírus-járvány– jelentette be tegnap a helyi egészségügyi minisztérium a saját honlapján. A tárca adatai szerint csaknem hatvanezer teszt elvégzésével 10 664 új vírushordozót azonosítottak vasárnap, 17,88 százalékos pozitivitási aránnyal. Jelenleg 58 341 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, mellettük 20 042-en vannak házi karanténban. A minisztérium tegnapi jelentése szerint jelenleg a kórházakban fekvő 773 beteg közül 254-nek súlyos az állapota, csaknem százan szorulnak lélegeztetőgép segítségére és tizenheten műtüdővel lélegeznek. Izraelben jelenleg százhatvanhárom település továbbra is az erősen fertőzött kategóriában van, harminckét helység minősül közepesen, harminckilenc pedig enyhén fertőzöttnek.
A hatóságok mindössze negyvenhat községet soroltak a járvány által jelenleg alig vagy egyáltalán nem érintett kategóriába. Tavaly december vége óta 6 703 574, ötévesnél idősebb embert – az ország lakosságának 72,09 százalékát – oltották be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Három adagot 4 478 289-en kaptak, és 764 332-en adatták be maguknak a negyediket is. A tárca honlapja szerint 10 530-an haltak meg a koronavírus okozta betegségben a járvány öt hullámában 2020 februárja óta. Az elmúlt hét napban huszonhárman vesztették életüket, ami 45,2 százalékos csökkenést jelent az előző hét naphoz képest.
Kilencvenszer oltatta be magát egy német férfi
Több tucat oltást vett fel egy német férfi, hogy hamis koronavírus-igazolványokkal üzleteljen. A magdeburgi polgár fals, de valódi oltóanyagszámmal ellátott covidigazolványokat akart eladni oltatlanoknak – írta meg a német lapok alapján az MTI. Az előzetes vizsgálatok szerint hónapokon át járta az oltóközpontokat, és így akár kilencven adagot is felvehetett, amíg a rendőrség április elején el nem kapta. A gyanúsítottat a hírek szerint nem tartóztatták le, jelenleg pusztán nyomoznak ellene.
A férfit Eilenburg egyik egészségügyi központjában tartóztatták le, ahol egymás után két nap elment ugyanarra az oltópontra. A rendőrség több üres igazolókártyát foglalt le, és megindították ellene a bűnügyi eljárást. Arról egyelőre nincs információ, hogy a kilencven, különböző gyártmányú vakcina milyen hatással volt a gyanúsítottra, mint ahogy az sem ismert, mennyi fals papírt adott el.
(FV)
Worldometers: világszerte több mint 492,022 millió a fertőzöttek száma, 6,177 millióan elhunytak, és 427,015 millióan gyógyultak meg a betegségből. Tegnapra virradóan a legtöbb új beteget Dél-Koreában (127 190), Németországban (73 087), Vietnamban (48 717) és Japánban (48 245) regisztrálták. A legtöbben Oroszországban (287), Dél-Koreában (218), Thaiföldön (97), Hongkongban (90) és Németországban (88) haltak meg.