Krónika
Folytatódik az oltási akció

A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 400 137, az aktív fertőzöttek száma 229 240. Kórházban 5108 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 193-an vannak lélegeztetőgépen.
A regisztráció és az időpontfoglaló folyamatosan nyitva van az oltáshoz, csütörtöktől szombatig pedig ismét lesz oltási akció - jelezték.
Emlékeztettek: a kormány már bejelentette, hogy az eredetileg tervezett február 15. helyett csak május 1-től alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá. Az erről szóló kormányrendelet-módosítás már megjelent a Magyar Közlönyben. Azok a védettségi igazolványok, amelyek fertőzésen való átesettség alapján vannak kiállítva, május elsején veszítik el az érvényességüket. Az oltási alapon jelenleg érvényes védettségi igazolványok automatikusan érvényesek maradnak májustól, ha a tulajdonosuk az előző oltástól számított 6 hónapon belül felvette a második, illetve a harmadik oltását is - hívták fel a figyelmet.
Februárban is lesz minden csütörtökön, pénteken és szombaton oltási akció a kórházi oltópontokon. Kiemelten várják az oltatlanokat és azokat, akik már négy hónapnál régebben kapták meg korábbi oltásukat. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90 százalékosra emelhető a védettség - tették hozzá.
A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat.
A kormányzati portál közölte: a negyedik oltás is foglalható és kérhető már, akár az oltási akciókban is. A negyedik oltás kérhető 18 év felett, ha a harmadik oltás beadása óta már eltelt négy hónap.
Az olthatóság megítéléséért az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal, a háziorvossal. Az oltóanyag-választás minden esetben az oltóorvos feladata, aki a pácienst ismerve, a szakmai szempontok alapján dönt. Általános ellenjavallata egyik kombinációnak sincs - írták. Kitértek arra, hogy azok az oltatlanok, akik a fertőzésen átestek, várakozási idő nélkül, a betegségből történt felgyógyulásuk után olthatók.
Az 5-11 évesek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.
Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és a sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a vendéglátóhelyeken pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat.
Az átoltottság növeléséért a munkáltatók előírhatják az oltást dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás beadatása, az önkormányzatoknál erről a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást - írták.
A koronavirus.gov.hu oldal térképe szerint eddig Budapesten (294 939) és Pest megyében (231 609) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (94 947), Győr-Moson-Sopron (89 710), Szabolcs-Szatmár (87 989), Hajdú-Bihar (87 547) és Bács-Kiskun megye (85 431). A fertőzéssel legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna (35 197).
Hatósági házi karanténban 22 242-en vannak, a mintavételek száma 10 354 374.
Már 2 millió oltást adtak be az oltási akciónapokon
Már 2 millió oltást adtak be a tavaly év végétől bevezetett oltási akciónapokon, ebből több mint 380 ezer első oltás volt - nyilatkozta a közmédiának a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán. Az oltási akciónapokat folytatják, mind az első, a második, a harmadik vagy a negyedik oltás felvehető az oltóhelyeken.
György István, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, azt mondta: biztató jelek mutatják, hogy az ötödik hullám csökkenő tendenciát mutat. A fertőzések mintegy 95 százalékát az omikron variáns okozza. Eddig 6,4 millióan vették fel a vakcinát, 60 százalékuk a harmadik oltást is megkapta.
Az államtitkár hangsúlyozta: a fertőzésszámok csökkenése, valamint az, hogy a kórházban és lélegeztetőgépen levők száma sem nő nagy mértékben, azt jelzi, hogy az oltások működnek.
Azt mondta, az oltási akciónapokat folytatják, mind az első, a második, a harmadik vagy a negyedik oltás felvehető az oltóhelyeken. Az akciónapokat továbbra is csütörtökön és pénteken 14 és 18 óra, valamint szombaton 10 és 18 óra között tartják, ekkor előzetes időpontfoglalás nélkül kérhető a vakcina. Emellett nyitva áll a többi napokon az időpontfoglaló is - tette hozzá.
A múlt hétvégén 75 ezer embert oltottak be - mondta György István, aki bízik a következő akciónapok sikerességében is.
Az első, második, harmadik és negyedik oltások száma is szépen gyarapodik - értékelt az államtitkár, aki az ismétlő oltások fontosságára hívta fel a figyelmet.
Azt mondta: a negyedik oltás a legidősebbeknek, a krónikus betegeknek, az immunbetegeknek, transzplantáltaknak és mindenkinek fontos, akinek az orvosa ajánlja. Hangsúlyozta: a magyar orvostudósok egyöntetű véleménye az, hogy az oltás beadását követő 4-6 hónap elteltével a szervezet védettsége jelentősen csökken, ezért is szükséges az ismétlő oltás.
Az oltóhelyeken mind az öt vakcina rendelkezésre áll, az akciónapokon 203 oltóponton lehet felvenni az oltásokat, míg a többi napokon 101 kórházban - ismertette György István.
Az 5-11 éves korosztály oltásával összefüggésben jelezte, hogy a kórházaknak már nem kell eltenniük emlékeztető oltáshoz a vakcina felét, mert van elég tartalék oltóanyag.
A járványgörbe csökkenésével kapcsolatban azt mondta: bízik abban, hogy folytatódik ez a tendencia, és lecseng az ötödik hullám, amely a jelek szerint rövidebb lesz, mint az eddigiek. Minél magasabb az átoltottság, annál inkább remény van arra, hogy ne legyen hatodik hullám, vagy ha mégis lesz, minél laposabb legyen - mondta az államtitkár.