Krónika
Megbénult Ottawa a tüntetések miatt
Ezer jármű zárja le a városközpontot, járványügyi intézkedések ellen tiltakoznak

Jim Watson polgármester szerint a lépésre az emberek védelmében volt szükség, mert a tüntetések veszélyt és fenyegetést jelentenek a lakosok biztonságára.
Jelezte azt is, hogy éjszaka rendbontó és törvénytelen magatartást tanúsítottak a demonstrálók. Ezzel egy időben a rendőrség ismét felszólította a tüntetőket, hogy hagyják el a városközpontot.
A hatóság közölte: szombat óta több mint 450 bírságot szabtak ki, a többi között veszélyes vezetésért és túlzott zajkeltésért. Több embert őrizetbe vettek, és csaknem száz büntetőeljárást indítottak a tüntetésekkel kapcsolatban. Becslések szerint szombaton ötezer ember vett részt a demonstráción, és mintegy ezer jármű zárta le a városközpont egyes részeit. Az ottawai tüntetések alig több mint egy hete több száz teherautóból álló konvojjal kezdődtek.
A „szabadságkonvoj” és a tüntetők azóta is folytatják a tiltakozást a kanadai parlament közelében. A tüntetéseket eredetileg az Egyesült Államokból hazatérő kamionosok számára januárban bevezetett oltási kötelezettség váltotta ki, de már a kormány általános járványügyi korlátozásai ellen irányulnak. A legújabb közvélemény-kutatások szerint a kanadai lakosság nagy része támogatja a világjárvány elleni intézkedéseket. Kanada lakosságának több mint 77 százaléka kapott már védőoltást.
Reménykedik a turisztikai szektor
Újranyit Ausztrália: két oltással bárki beutazhat
Február 21-től bárki, aki két oltással rendelkezik, minden korlátozás nélkül beutazhat Ausztráliába, így tehát két év bezárkózás után kinyit a szigetország, annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben még nagyon magas számú új koronavírus-fertőzéses esetet regisztráltak az omikron hullám miatt. Scott Morrison ausztrál miniszterelnök egy hétfői canberrai sajtótájékoztatón jelentette be a nyitási tervet, amelyet bizakodással fogadott a turisztikai szektor, hiszen a kormányzati turizmuskutató intézet adatai szerint az elmúlt két évben mintegy 102 milliárd ausztrál dollár bevételtől estek el a korlátozások miatt.
A 2018–2019-es év 44,6 milliárd ausztrál dolláros nemzetközi turisztikai bevételei után a 2020–2021-es év 1,3 milliárd dolláros eredménnyel zárult, tehát töredékére estek a bevételek. Ausztráliában a 16 év felettiek átoltottsága 90 százalék körüli, így bár az utóbbi hetekben emelkedett a napi új fertőzöttek száma, közben a kórházba került és súlyos állapotú omikronos betegeké alacsony maradt. Éppen ezért is lép az ausztrál kormány a nemzetközi nyitás felé, hogy a járvány sújtotta turisztikai szektort is segíteni tudja.
(FP)
Tanfolyamot kell végezniük a patikusoknak
Gyógyszerészek is oltanak keddtől a németeknél
Dobson Szabolcs gyógyszer-engedélyeztetési szakértő arról számolt be, hogy miután Németországban ismét stagnálni kezdett az oltási kedv, keddtől a gyógyszertárakat is bevetik az átoltottság fokozására. Tavaly december 10-én egy törvénymódosítás után ugyanis lehetőség nyílt a gyógyszerészek, fogorvosok és állatorvosok számára is a Covid–19 elleni oltások beadására. A gyógyszerészeknek egy öt modulból álló elméleti és gyakorlati tanfolyamot kell elvégezniük, ki kell bővíteniük a felelősségbiztosításukat, valamint regisztrálniuk kell a német gyógyszerész kamaránál. Ezen felül megfelelő, külön helyiséggel is rendelkezniük kell a gyógyszertáraknak.
Németországban mintegy 18 500 patika van (Magyarországon valamivel több mint 2200). Eddig mintegy 6000 német patikus végezte el a kötelező tanfolyamot, ami mérsékelt érdeklődést mutat, bár oltásonként 24 eurót, sőt, hétvégén 36 eurót kapnak a vakcinálást vállaló gyógyszertárak, csakúgy, mint az orvosok. A német gyógyszerészkamara mindenesetre több száz gyógyszertárral számol, ahol oltásokat fognak beadni. Az érdeklődők a Mein Apothekenmanager portálon találhatják meg a hozzájuk legközelebbi ilyen patikát.
(FP)
Egyelőre nem szigorítanak a korlátozásokon
A fiatalok is felvehetik az oltáspénzt Ukrajnában
Ukrajnában az újonnan regisztrált koronavírusos fertőzöttek száma az elkövetkező két hétben elérheti a napi hatvanezret, a járványhelyzet csak márciusban stabilizálódhat – jelentette ki Viktor Ljasko egészségügyi miniszter hétfőn. Annak ellenére, hogy az ország nyugati részében súlyosbodik a helyzet, a kormányzat egyelőre nem szigorított a régiókban a korlátozásokon. Továbbra is csak két régió – a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk és Rivne megye – van még a járványhelyzet szerinti legnagyobb kockázatot jelző, vörös színkódú besorolásban. Hétfőtől már a 14–18 év közötti korosztályba tartozók is megkaphatják a védőoltás felvételéért járó pénzt.
A Volodimir Zelenszkij elnök által kezdeményezett, tavaly decemberben elindított program keretében minden ukrán, aki felvette az oltás két dózisát, az államtól ezer hrivnyát kap, amelyet csakis kijelölt célokra, azaz belföldi turizmusra, kulturális eseményekre vagy sportbérletekre fordíthat. A hatvanévesnél idősebbek ezenkívül gyógyszervásárlásra, a kiskorúak pedig tanulásra is elkölthetik az összeget. A kijevi vezetés több programmal azokat a vállalkozókat kívánja segíteni, akiket a leginkább sújtottak a járvány miatt bevezetett korlátozások.
(LMA)
Worldometers: világszerte mintegy 396,7 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan több mint 5,76 millióan elhunytak, és 315,4 millióan gyógyultak meg a betegségből.