Krónika

Hiába van tabletta, a vakcinára szükség lesz

A vizsgálatok alapján legalább négy hónapig tartanak ki az omikron vírusváltozatot semlegesíteni képes antitestek a Pfizer–BioNTech megerősítő oltása után

Az Európai Unió gyógyszerszabályozó hatósága e hónap végén dönti el, hogy jóváhagyja-e a Pfizer Covid–19-tablettáját, ami azért különösen érdekes, mert egy hónappal ezelőtt már kiadott egy iránymutatást erre a gyógyszerre.

Hiába van tabletta,  a vakcinára szükség lesz
A kutatók nagy reményeket fűznek az új gyógyszerhez
Fotó: AFP/Handout/Pfizer

Ez pedig így szólt: „Azoknál a betegeknél, akiknél fennáll a fertőzés súlyos formáinak elszenvedése, el kell kezdeni az ötnapos Paxlovid-kúrát a diagnózis után a lehető leghamarabb, vagy a tünetek megjelenését követő öt napon belül, de nem akkor, amikor már pótlólagos oxigénre van szükség.” Ekkor még nem fejeződött be az engedélyeztetés, de a szükség miatt egyes országok úgy látták, hogy elkezdik használni. Olaszország, Németország és Belgium azon uniós országok közé tartozik, amelyek beszerezték a tablettát.

Egy klinikai vizsgálatban közel 90 százalékban hatékony volt a Pfizer Paxlovid tablettája a kórházi kezelések és a halálesetek megelőzésében, ha korai stádiumban adták olyan betegeknek, akiknél magas volt a súlyos betegség kockázata. Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban a gyógyszernek előre megadták az engedélyt a magas kockázatú felnőtt betegek kezelésére.

A szabályozó hatóságok a gyorsan terjedő omikron elleni új fegyverként tekintenek az otthon is bevehető vírusellenes szerekre, hozzátéve: a vakcinák központi szerepet töltenek be a járvány elleni küzdelemben, azokat a tabletták nem fogják kiváltani. Annál is inkább, mert laboratóriumi eredmények alapján legalább négy hónapig tartanak ki az omikron vírusváltozatot semlegesíteni képes antitestek a Pfizer–BioNTech megerősítő oltása után – állítja egy friss amerikai tanulmány.

Vagyis a három ilyen vakcinával oltottaknak egyelőre nincs szükségük negyedik oltásra, ugyanis jelentős semlegesítő aktivitást mutatnak az antitestjeik az omikronnal szemben. Ugyanakkor továbbra is nagy kérdés, hogy a négy hónap után miként csökken a védettség: hirtelen nagyot esik vagy beáll egy alacsonyabb szinten az omikront semlegesíteni képes védelem.

Nagyarányú átoltottság


Hollandiában enyhítettek a korlátozásokon

A holland kormány szerdán enyhítette a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legtöbb korlátozást, annak ellenére, hogy az új fertőzések napi átlaga 60 ezerre ugrott – jelentette az NlTimes holland hírportál. A rendelkezések értelmében, a hetek óta tartó lezárások után a kávézók, éttermek, bárok, mozik, múzeumok, sportstadionok újranyithatnak, és fogadhatnak koronavírus-igazolvánnyal rendelkező vendégeket. A vendéglátó egységeknek este 10-kor be kell zárniuk, a stadionok pedig befogadó kapacitásuk csak egyharmadát használhatják ki.

A lazítások amolyan kísérleti jelleggel egyelőre hat hétig maradnak érvényben. A holland nemzeti egészségügyi intézet keddi adatai szerint az elmúlt héten rekordszámú, 366 120 fertőzöttet regisztráltak. Ez 51 százalékos növekedés az előző hét adataihoz képest. A kórházakban ápoltak száma viszont csak kis mértékben emelkedett. Az országban jó az átoltottság: a holland felnőttek csaknem kilencven százaléka be van oltva, és körülbelül ötvenhét százalékuk már megkapta a harmadik oltást is.
(LMA)

Balszerencsés turné

Elton John koronavírusos, lemondta a fellépéseit

Sir Elton John kénytelen volt elhalasztani két koncertjét a texasi Dallasban, miután nemrégiben pozitív lett a koronavírus-tesztje – írja a BBC. A 74 éves zenész kétszer is be volt oltva, és jelenleg csak enyhe tüneteket tapasztal az Instagramján megjelent bejegyzés szerint. A globális járvány sok késést okozott Elton John Farewell Yellow Brick Road világkörüli turnéjában.

A dallasi fellépésekre eredetileg kedden és szerdán került volna sor. „Mindig hatalmas csalódás a műsorokat elhalasztani, és nagyon sajnálom azokat, akiknek ez kellemetlenséget okozott, de szeretném megőrizni a magam és a csapatom biztonságát – írta a zenész az Instagramon, és biztosította a rajongókat, hogy az új időpontok bejelentése után felveszik velük a kapcsolatot. Azt is elmondta, arra számít, hogy ezen a hétvégén színpadra tud állni a tervezett arkansasi fellépéseken. A változások újabb kudarcot jelentenek Elton John számára egy balszerencsés utolsó turné során.
(FP)

Worldometers: világszerte mintegy 360,5 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan több mint 5,6 millióan elhunytak, és 285,4 millióan gyógyultak meg a betegségből. w

Kapcsolódó írásaink