Krónika

Elhunyt Szegő Károly fizikus

Hetvennyolc éves korában elhunyt Szegő Károly fizikus, a magyar űrkutatás kiemelkedő alakja, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, a Wigner Fizikai Kutatóközpont professzor emeritusa, az Űrkutatási Tudományos Tanács tagja - tudatta a kutatóközpont szerdán az MTI-vel.

Elhunyt Szegő Károly fizikus

Társvezetője volt a Halley-üstökös megismerésére nemzetközi részvétellel indított szovjet VEGA űrmisszió (1986) irányító testületének. Eredményeit 1986-ban Állami Díjjal ismerték el. Vendégkutató volt a NASA Pioneer-Venus Orbiter küldetésében, társkutatóként részt vett a Mars vizsgálatára indított Fobosz-2 misszió plazmafizikai kísérleteiben és a Szaturnusz bolygó tanulmányozására indított Cassini-misszió plazmafizikai kísérleteiben.

Jelentős eredményeket ért el a Venus kutatásában, majd a Merkúr bolygóhoz kapcsolódó plazmakísérletében. Szegő Károly 2002-ig az MTA KFKI Részecske és Magfizikai Kutatóintézet első igazgatója volt. A tudóst a Wigner Fizikai Kutatóközpont saját halottjának tekinti.

Kapcsolódó írásaink

Az emberiség új szeme a világűrben

Ā„Az a kutató aki csak sikereket él meg, az annak a bizonyítéka, hogy túl alacsonyra rakta a mércét” – mondta lapunknak Detre Örs Hunor, a James Webb űrteleszkóp vezető fejlesztője