Krónika

Háziállattal a hideg ellen?

Sajátos „energiatakarékossági" tippeket adott az ügyfeleinek az egyik legnagyobb brit energiaszolgáltató: az Ovo Energy fogyasztóinak egy blogbejegyzést juttatott el, melyben alternatív „fűtési" lehetőségeket javasol, többek között között azt, hogy a polgárok húzzák el a függönyöket, ha süt a nap, tartsák nyitva a sütő ajtaját sütés után, illetve azt, hogy ha fáznak, nyugodtan ölelgessék a háziállataikat és szeretteiket.

Tekintettel arra, hogy Nagy-Britanniában (ahogy Magyarországot kivéve egész Európában) régóta nyomasztják a lakosságot a magas energiaszámlák, sok esetben maga az energiaellátás is akadozik, az Ovo Energy üzenete komoly felháborodást váltott ki, tudatta a BBC.

A vállalat közleményben kért bocsánatot, hangsúlyozva: megérti, hogy nehéz helyzetben vannak egyes ügyfelei, tanácsait rosszul választotta meg, éppen ezért frissíteni fogja azokat, a korábbiaknál hasznosabb tippekkel.

Az Ovo Energy egyébként a felháborodást kiváltó javaslatai között azt is felsorolta, hogy a fázós fogyasztók viseljenek több réteg ruhát, mozogjanak többet (például takarítsák ki a házat vagy végezzenek csillagugrásokat), valamint rendezzenek a gyerekeknek hulahoppkarika-versenyt.

Mint ismeretes, Európa ma rezsiválságban van, a családok rezsiköltségei egy év leforgása alatt megduplázódtak. Ez nem vonatkozik Magyarországra, hiszen hazánkban nyolc éve fix energiaárak vannak a rezsicsökkentés miatt.

Nem olyan régen Németországban a katasztrófavédelem videófelvételekkel készítette fel a polgárokat arra a helyzetre, hogy mit tegyenek, ha nem lesz gáz télen és nem tudnak fűteni.

Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány kitart a rezsicsökkentés mellett, s nem hagyja, hogy a magyar családok többet fizessenek a rezsiért, de vele szemben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter megszüntetné a rezsicsökkentést.

Kapcsolódó írásaink

Folytatja a habzsi-dőzsit a Gyurcsány-fióka

ĀFlorida milliárdosok lakta városában is luxusingatlant vett a budapesti közműholding vezére - Gyurcsány Ferenc Mártha Imréről: Mártha Imre kitűnő ember. Én több Mártha Imrét szeretnék