Krónika
Omikronpánik: oltásért állnak sorba a britek
Újabb korlátozások az Egyesült Királyságban, oltási igazolás kell a rendezvényeken, ismét kötelező a maszkviselés a tömegközlekedésben

Hétfőn a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgáltató (National Health Service – NHS) weboldala többször összeomlott annak következtében, hogy rengetegen akarnak maguknak időpontot foglalni harmadik oltásra. Eddig tízen kerültek kórházba Angliában omikronnal, legalább egy ember pedig bele is halt a variáns okozta megbetegedésbe.
A kórházban kezeltek legtöbbje két oltást kapott már, 18–85 év közti személyekről van szó az Egyesült Királyság különböző területeiről. Jelenleg 3137 az omikronnal megfertőződöttek hivatalos száma, így Londonban már holnap omikronos lesz a koronavírussal diagnosztizált emberek többsége Boris Johnson miniszterelnök bejelentése szerint. Nagy-Britanniában már minden olyan 18 év fölötti, aki legalább három hónapja kapta meg a második oltását, jogosult emlékeztető adag felvételére.
Sajid Javid egészségügyi miniszter hétfőn arra figyelmeztetett, hogy az omikron rohamos ütemben terjed, vagyis két-három naponta megduplázódik a fertőzések száma. Javid hozzátette, ez azt jelenti, hogy ismét verseny van a vakcina és a vírus között – ezzel mintegy megismételte a Boris Johnson vasárnap esti televíziós beszédében elhangzottakat. A miniszterelnök akkor azt mondta: attól tart, hogy kétadagnyi oltás felvétele már nem védi meg kellő mértékben az embereket. „Ám tudósaink biztosak abban, miszerint egy harmadik, emlékeztető adaggal emelni tudjuk a védelem szintjét” - tette hozzá.
Eközben arra kérték az ország lakosait, hogy ha tehetik, hétfőtől otthonról dolgozzanak. Ugyanakkor tömegrendezvényekre oltási igazolást vagy negatív teszteredményt kérnek, és a tömegközlekedésben és zárt terekben megkövetelik a maszkviselést. A korlátozások fordulatot jelentenek az elmúlt néhány hónaphoz képest, amikor Johnson ellenállt az olyan intézkedések bevezetésének, mint a vakcinaútlevél vagy a maszkviselés. Pártján belül sincs egyetértés az intézkedésekkel kapcsolatban.