Krónika
Szijjártó: Csak az oltás véd meg minket a járványtól

A külügyminiszter Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatóját fogadta Budapesten, majd sajtótájékoztatóján kiemelte: a járvány egyszerre támad egészségügyi, gazdasági és társadalmi fronton, és ha az ország nem lesz elég védett, akkor komoly károkat tud okozni mindhárom területen.
„Hogy a háromfrontos támadást ki tudjuk-e védeni, hogy ne kelljen zárnunk és újabb súlyos korlátozó intézkedéseket bevezetnünk, az bizony a jelenleg oltatlan embereken múlik” - mutatott rá Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy akik az immunizáció vagy egyes vakcinák ellen hergelnek, azok kiszolgáltatják Magyarországot a negyedik hullám károkozásának.
A külügyminiszter úgy vélekedett, hogy számos nemzetközi szervezet kudarcot vallott a világjárvány kezelése során, mégpedig azért, mert azt egy geopolitikai-ideológiai háború megindítására használták fel, eközben viszont a WHO, amely mindvégig emberéleteket akart menteni, és ellen tudott állni a külső nyomásgyakorlásnak, „jelesre, sőt kiválóra vizsgázott”.

Leszögezte, hogy a delta vírusvariáns megjelenésével és dominánssá válásával az Egészségügyi Világszervezet szerepe is megnő, hiszen ott dolgoznak a világ legjobb járványügyi szakemberei. Ennek kapcsán aláhúzta, hogy ők hagyták jóvá a kínai Sinopharm vakcinájának globális használatát, és velük vitatkoznak magyar baloldali ellenzéki politikusok, akik még mindig egyes oltóanyagokkal szemben hergelnek itthon politikai okokból.
A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy Magyarország továbbra is támogatja a WHO munkáját, a világszintű szolidaritás keretében több mint másfél millió vakcinadózist adott eddig át más országoknak, és ilyen segítségre a kormány a jövőben is készen áll majd, amennyiben az nem veszélyezteti a magyar oltási program sikerességét.
Szijjártó arról számolt be, hogy a világjárvány kitörése óta a WHO főigazgatója a szervezet mindössze három tagállamát látogatta meg kétoldalú alapon, most harmadikként Magyarországot. „Ennyit a magyar járványkezelés elszigeteltségéről, ennyit a rólunk alkotott nemzetközi egészségügyi véleményekről” - mondta, hozzátéve, hogy Tedrosz tartja a nyitóelőadást a magyar nagykövetek éves konferenciáján.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz köszönetet mondott a magyar kormánynak a vakcinák adományozásáért, illetve Karikó Katalin kutatóbiológusnak úttörő munkájáért. Továbbá figyelmeztetett, hogy az oltóanyagok méltánytalan eloszlása termékeny táptalajt nyújt a vírus terjedéséhez, és közölte, hogy a világon több mint 4,8 milliárd vakcinadózist adtak be eddig, de ezeknek a 75 százalékát mindössze tíz országban.
Kiemelte: a WHO arra törekszik, hogy szeptember végére minden ország beoltassa a lakossága legalább 10 százalékát, majd az év végére ez az arány elérje a 40 százalékot, a jövő év közepére pedig a 70 százalékot. Ezidáig a világ országainak csupán mintegy felében haladta meg a 10 százalékot a lakosság átoltottsága.
A felek a találkozón együttműködési megállapodást írtak alá a világméretű humanitárius válságok elleni együttműködés előmozdításáról, a sürgősségi orvosi ellátás megerősítéséről és a jól felkészült, fenntartható és ellenálló helyi képességek fejlesztéséről.
Együttműködés a Hungary Helps Program és az Egészségügyi Világszervezet között
A találkozón egyetértési nyilatkozatot tett Magyarország Kormánya és az Egészségügyi Világszervezet a világméretű humanitárius válságokkal szembeni együttműködés és a válsághelyzeti orvosi ellátás előmozdításáról - derül ki a Miniszterelnökség közleményéből.
A memorandum célja az együttműködés jövőbeni megkönnyítése többek közt a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás és fejlesztési együttműködés területén.
A közleményben hangsúlyozzák, a magyar kormány elkötelezett a humanitárius válságok enyhítése és a szükséget szenvedő emberek megsegítése mellett. Határozott álláspontja, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem pedig a bajbajutottakat útnak indítani. Ezért az elmúlt években a Hungary Helps Program keretében jelentősen hozzájárult Szubszaharai Afrika, Közel-Kelet és Dél-Ázsia fejlődő országaiban a természeti és emberi katasztrófa sújtotta közösségek megsegítéséhez humanitárius gyorssegélyezésével, ellátásával, rehabilitációjával, oktatási programok biztosításával.
Ennek eredményeként a segítő Magyarország programja eddig több mint negyedmillió embernek tette lehetővé, hogy a migráció helyett az otthonmaradást válassza.