Krónika
A halott buszsofőr fia szerint édesapja nem aludt el a volánnál

A Bors megtalálta a balesetben meghalt buszvezető, M. László családját. Lackó, a férfi fia elmondta: felháborítónak tartja, hogy egyesek kegyeletsértő módon kezdtek találgatásokba a tragédia körülményeit illetően.
„Hiába írogatták a fórumon, hogy szerintük a buszvezető elaludt a volán mögött, ebből egy szó sem igaz. A baleset előtt 15-30 perccel álltak meg pihenni Balatonlellénél, hogy az édesapám leválthassa a társát, Jánost” – fogalmazott a fiatal férfi.
„Pénteken reggel felöltözött a rá jellemző eleganciával és elköszönt tőlünk. Még otthon lakunk a testvéremmel, ezért mindannyian jelen lehettünk. Ugyanúgy mosolygott ránk, mint bármikor máskor” – idézte fel Lackó, aki könnyen lehet, hogy csak egy véletlen döntésnek köszönheti az életét.
Apu engem is el szeretett volna vinni Horvátországba, ám az utolsó pillanatban valamiért elment a kedvem az utazástól. Nem tudom megmondani, hogy mi jött rám, mert már régóta szerettem volna eljutni a tengerhez.
A buszt két tapasztalt sofőr vezette, K. János alig 15-30 perccel a tragédia előtt adta át a kormányt idősebb kollégájának, M. Lászlónak, akivel egyébként barátok is voltak, évek óta sofőrként dolgoztak, korábban Volánbuszt is vezettek, méghozzá baleset nélkül. János édesapja nem szeretett volna nyilatkozni, csak annyit mondott, a fia életben van.
„Megsérült, ellátták a kórházban, jelenleg pedig hazafelé tart” – mondta a férfi. A Bors úgy tudja, hogy János magával vitte az útra édesanyját, aki meghalt a balesetben.
A lap információi szerint az asszony a 70. születésnapjára kapta a túrát fiától, ugyanis még sosem járt Horvátországban és már régen látta a tengert. János, miután kikászálódott a buszból, gondolkodás nélkül az utasok megmentésére sietett, hősként próbált segíteni a bajba jutottaknak. Ekkor szinte azonnal meglátta édesanyja holttestét.
Több túlélő szerint durrdefekt okozta a tragikus buszbalesetet
Nyolcan haltak meg abban az autóbuszban, amely vasárnap hajnalban Szabadbattyánnál átszakította az M7-es autópálya szalagkorlátját és egy felüljáró pillérének ütközött. A tragikus balesetben nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben sérültek meg. Eddig tisztázatlan, hogy mi okozta a tragédiát, korábban a fáradtságot, elalvást tartották valószínűnek, a TV2 hírműsorának, a Tényeknek viszont egy szemtanú azt mondta: durrdefekt okozta a balesetet. Ugyanezt mondta a Kisalföldnek is egy szemtanú.
„Egy csattanásra riadtam fel és arra, hogy a busz nekiütközik a szalagkorlátnak, hosszan végig húzza azt, majd felborul” - mesélte a Blikknek egy, a buszon utazó asszony.
„Jajgatás, kiabálás verte fel a csendet. A pánikot csak fokozta, hogy koromsötét volt, senki nem tudta mi történt. Az utasok sikoltozva kértek segítséget, teljes volt a zűrzavar. Nekem az arcom sérült, kiesett a fogam, a hátamat is megütöttem, még most is csupa vér.”
Az asszonyt és keresztlányát végül a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül, - mint mondta - a sofőrök a tragédia előtt félórával Balatonlellén cseréltek, ezért biztos benne, hogy nem a fáradtság okozta a bajt. A Kisalföld olvasója úgy értesült egy a buszon utazó személytől, hogy a jármű durrdefektet kapott, ennek következtében vált irányíthatatlanná.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője hétfőn azt közölte, hét nő és egy férfi halt meg a balesetben. Pápai Eszter elmondta: az áldozatok mindannyian magyarok. Hozzátette: a főkapitányság az ügyben halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása miatt indított eljárást.
Utazásszervező: kifogástalan műszaki állapotú volt, márciusban vizsgázott a Mercedes busz
Az utazásszervező cég szerint a balesetkor forgalomban lévő, 2013-as évjáratú Mercedes busz kifogástalan műszaki állapotú volt, 2021. márciusában volt utoljára hatósági műszaki vizsgálaton, folyamatosan karbantartott és ellenőrzött jármű volt, amelyet lényegesen hosszabb utakra is igénybe vettek.
A Rolitúra és a Volmer Tours Kft. az MTI-nek hétfőn küldött közleményükben ismertették, hogy az autóbuszt két gépkocsivezető váltva vezette, betartva az előírásokat a pihenő és munkaidőkre vonatkozóan, továbbá egy idegenvezető kísérte a csoportot.
A balesetkor volánnál ülő sofőr a hajnali 20 perces egészségügyi szünetet követően Balatonlellénél, a baleset előtt mintegy 45 perccel kezdte meg vezetési idejét a kötelező pihenőjét követően. A buszt vezető sofőr szintén egyike a halálos áldozatoknak - tették hozzá.
Az utazást a Volmer Tours Kft. szervezte Rolitúra márkanév alatt. A busz 2021. augusztus 13-án késő este indult a Népligetből és körülbelül reggel 9-re érkeztek meg a horvátországi Krk szigeten található népszerű nyaralóhelyre, Baskára. A szigetről az egész napos strandolást és városnézést követően 22 óra körül indultak vissza Budapestre. Ezeket az egynaposnak nevezett, de valójában három napot érintő utakat a közlemény szerint a cég már 6 éve szervezi, legnépszerűbb útjai közé tartoznak, és ez idő alatt több ezer embert utaztattak ezekre a programokra.
Az utazáshoz a buszt a Tamás-Busz Kft.-től bérelték, amely céggel mintegy 6 éve dolgoznak együtt, minden alkalommal kiváló állapotú buszt, és képzett, tapasztalt sofőröket biztosítottak az utazásokra - írták.
A közleményben hangsúlyozták, hogy a baleset okait és körülményeit a hatóság vizsgálja, így ezekről több információjuk jelenleg nincsen.
A cég igyekszik minden segítséget megadni az áldozatok családjainak, a buszon utazóknak és a hatóságoknak. A biztosító társaságokkal felvették a kapcsolatot, jelenleg folynak az egyeztetések - írják.
A közleményben a Rolitúra és a Volmer Tours Kft. köszönetet mond a mentést segítő rendőröknek, mentősöknek, tűzoltóknak és műszaki szakembereknek.
Minden kollégájuk nevében megrendüléssel osztoznak a gyászban, és részvétüket fejezik ki a súlyos buszbaleset áldozatai családjainak, a sérülteknek rövid időn belüli felépülést kívánnak - írták közleményükben.
Köves Szilárd: Valószínűleg kivédhetetlen volt a baleset
Akár hirtelen rosszullét, akár durrdefekt volt a vasárnap hajnali, M7-esen történt, halálos buszbaleset oka, valószínűleg nem lehetett volna kivédeni - mondta Köves Szilárd vezetéstechnikai oktató az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A szakértőt arról kérdezték, mennyire valószínűek a sajtóban felvetett okok: a sofőr elalvása, rosszulléte, illetve a busz műszaki hibája.
Köves Szilárd szerint kicsi a valószínűsége, hogy a buszsofőr elaludt, hiszen sajtóhírek szerint nem sokkal a baleset előtt váltotta le kollégáját a vezetőülésben. Az erre vonatkozó rendeletnek megfelelően két sofőr dolgozott a horvátországi Krk-szigetről Budapestre tartó buszon, akiknek szabály szerint négy és fél óra vezetés után legalább 45 percet kell pihenniük, tehát egyhuzamban kilenc órát közlekedhettek. Emellett ilyen hosszú, hat-hétórás úton meg szoktak állni, tehát „teljesen elfogadható” vélekedés, hogy a sofőrök kipihentek voltak - mondta.
A sofőr esetleges rosszullétével kapcsolatban úgy fogalmazott: egy rutinos buszsofőrről feltételezhető, hogy ha rosszul érzi magát, lassít, félreáll és szól a kollégájának, hogy nem alkalmas a vezetésre. Ha azonban hirtelen lesz rosszul, „azt nem tudja kivédeni senki” Hozzátette: a hivatásos buszsofőröknek legfeljebb öt évente, kortól függően akár 2-3 évente kell orvosi vizsgálatra menniük.
Egy jól karbantartott busznál kevésbé valószínű, hogy műszaki hiba lépjen fel, de egyáltalán nem lehetetlen; a balesetek 2-3 százalékát okozza ilyen hiba - folytatta. A durrdefekt nem jellemző a mai gumikra, ugyanakkor ha ez történik, akkor „azonnali és nagyon nagy veszélyhelyzetet tud okozni”. Ennek következtében a busz elhúz valamelyik irányba, és ha ezt a vezető észleli, és megpróbálja lereagálni, akkor jellemzően túl sokat vagy túl keveset mozdít a kormányon. Feltételezem, hogy megvolt a veszélyhelyzet kezeléséhez szükséges nagyfokú rutin, ugyanakkor egy olyan mozgássorozatról beszélünk, amire nem nagyon lehet felkészülni - mondta Köves Szilárd.
A nemzetközi forgalomban részt vevő autóbuszok jellemzően minden vezetéstámogató rendszerrel fel vannak szerelve, ám azt gondolom, mindegy, hány ilyen volt a járműben, egy ilyen helyzetet nagyon nehéz kivédeni, majdhogynem lehetetlen - fűzte hozzá.
A buszok 80, egyes járművek 100 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek autópályán, ami egy „komfortos utazósebesség” - jegyezte meg.
A szakértő arra is kitért: baleset esetén egy buszban a leginkább a sofőr van veszélyben és azok, akik a közelében ülnek. Ha azonban a busz felborul, akkor attól függően, hogy melyik oldalára fordul, bármelyik utas veszélybe kerülhet. A súlyos sérülések elkerülése érdekében „igenis használni kell” az üléshez tartozó biztonsági övet a buszokon is - figyelmeztetett.
Veszprémbe nyolc sérültet vittek, heten már otthon vannak
Nyolc sérültet vittek a mentők a veszprémi kórházba az M7-es autópályán, Szabadbattyánnál vasárnap hajnalban történt buszbaleset sérültjei közül, de hetet már haza is engedtek - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.
Az M1 helyszíni információi szerint hétfőn már csak egy súlyos sérültet ápoltak a veszprémi kórházban, akinek a combcsontja törött el és az orvosok azonnal megoperálták.
A vasárnap hajnalban, az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon történt buszbalesetben nyolcan meghaltak, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben sérültek meg.
Az Országos Mentőszolgálat azt közölte, hogy a mentésben 17 Fejér megyei és a környező megyékből küldött egységük vett részt. Az M1 korábbi információi szerint a Veszprémben ellátott nyolc ember mellett Siófokra tizenegy, Székesfehérvárra húsz sérültet vittek, a többieket Budapestre szállították.
A Fiumei útról heten már hazamehettek
Az M7-es autópályán vasárnap történt buszbaleset kilenc Budapestre szállított sérültje közül már csak ketten szorulnak kórházi ellátásra - közölte a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet főigazgatója hétfőn az MTI-nek.
Sásdi Antal elmondta, a Szabadbattyánnál történt baleset sérültjei közül kilenc embert szállítottak a Fiumei úti intézetbe, közülük heten már hazamehettek.
Az egyik sérültnek lábszár-, lágyrészsérüléseit kellett összevarrni; a főigazgató hangsúlyozta, állapota nem súlyos, de hosszadalmas lesz a gyógyulás. A másik sérült bordatörést szenvedett, őt is megfigyelik.
Ezek a sérülések nyolc napon túl gyógyulnak, de valószínűleg nem kell ennyi időt kórházban tölteniük a balesetet szenvedetteknek - jegyezte meg Sásdi Antal.
A vasárnap hajnalban, az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon történt balesetben nyolcan vesztették életüket, nyolcan súlyosan és negyvenen könnyebben megsérültek.
Három sérültet ápolnak Siófokon
Három embert ápolnak a Siófoki Kórház-Rendelőintézetben az M7-es autópályán vasárnap történt buszbaleset sérültjei közül - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.
Az M1 helyszíni információi szerint a Szabadbattyánnál történt szerencsétlenséggel összefüggésben tizenegyen kerültek a siófoki egészségügyi intézmény sürgősségi osztályára.
Kivizsgálásuk és ellátásuk után nyolcat hazaengedtek, hármat felvettek, egyikük egy 30-40 év közötti súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedő férfi.
A vasárnap hajnalban az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon történt balesetben nyolcan vesztették életüket, nyolcan súlyosan és negyvenen könnyebben megsérültek.
Grafikán, hogy történt a busztragédia
Elaludhatott vagy rosszul lehetett az a sofőr, aki a Horvátországból a Népligetbe tartó buszt vezette, ezt mondja a legtöbb szakértő. Szerintük a buszbaleseteknek gyakran az az oka, hogy a sofőrök nem pihennek eleget. Az utazást szervező iroda tulajdonosa viszont azt mondta, két sofőr is volt a buszon. A menetrögzítő készülék adatait, például, hogy betartották-e a kötelező pihenőket, vizsgálják majd, ahogy azt is, hogy milyen volt a busz műszaki állapota - közölte a Tények, a TV2 hírműsora.
A hírműsor grafikán mutatta meg, hogy történhetett a baleset.
A Népligetbe tartó busz egynapos mini üdülésről hozta haza utasait, akik a szombati napot a horvát tengerparton töltötték. A videóban nyilatkozik az utazást szervező iroda tulajdonosa is, valamint egy közlekedési szakértő is megszólal a tragikus esemény kapcsán.