Krónika
Rendelkezik biztosítással az utazásszervező cég és a busztársaság is

Tamás Zoltán János, az utazást szervező Volmer-Tours Kft. ügyvezetője megerősítette az MTI-nek azt az információját, hogy az autóbuszt a Tamás-busz Kft.-től bérelték, amelynek szintén ő a cégvezetője.
Elmondta, hogy három különböző biztosítótársaságnál rendelkeznek biztosítással, de a hivatalos vizsgálatra hivatkozva azt nem közölte, hogy melyek ezek.
Tamás Zoltán János részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak és együttérzéséről biztosította a baleset valamennyi sérültjét.
Elmondta, hogy vasárnap - miután értesült a balesetről - azonnal a helyszínre sietett, ahol a hatóságok munkáját segítette.
A Horvátországban nyaraló magyar turistákat szállító autóbusz vasárnap hajnalban az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyánnál átszakította a szalagkorlátot és egy felüljáró pillérének ütközött.
A balesetben nyolcan életüket vesztették, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben sérültek meg. A tragédiáról itt olvashat többet!
Útinform: Nagy torlódás várható a sérült szalagkorlát cseréje miatt
A főváros felé tíz kilométeres torlódás várható Szabadbattyán térségében a vasárnap hajnali buszbalesetben megsérült szalagkorlát cseréje miatt - közölte az Útinform hétfő reggel a honlapján.
Az Útinform arra kéri a közlekedőket, hogy aki teheti, Polgárdi és Székesfehérvár között válassza a 7-es főutat, ezzel kikerülve a torlódást.