Krónika

Vízágyúkkal a tüntetők ellen

Berlinben a rendőrség hatszáz embert vett őrizetbe, akik a gyülekezési tilalom ellenére a kormány járványügyi intézkedései ellen demonstráltak

Hiába tiltották be a megmozdulásokat, a hétvégén sok ezren tiltakoztak Berlinben a kormánynak a koronavírus-járvány lassítására hozott korlátozó intézkedései ellen.

Vízágyúkkal a tüntetők ellen
Vírustagadókkal és a korlátozásokat ellenzőkkel csapott össze a rendőrség
Fotó: AFP/Abdulhamid Hosba

Annak ellenére, hogy a helyi hatóságok a hétvégén több megmozdulást is betiltottak, vasárnap Berlinben egy több ezer főt számláló tömeg – a tiltással szembeszállva és a gyülekezési tilalom ellenére – hangos tiltakozásba kezdett a német kormánynak a koronavírus-járvány lassítására hozott korlátozó intézkedései ellen. A rendőrség jelentős erőkkel vonult ki a főváros utcáira, és vízágyút is bevetett a tüntetők megfékezése érdekében, miközben helikopterekkel figyelték a tömeget.

Amikor a korlátozások elleni demonstráción, amelyet a gyülekezési tilalom ellenére megtartottak, a tömeg Charlottenburg városrészből a Tiergarten parkon át a brandenburgi kapu felé haladt, a helyszínre nagy erőkkel kivonult rendőrség hangosbeszélőn figyelmeztette őket, hogy amennyiben nem oszlanak szét, vízágyúkat vetnek be ellenük.

A tüntetők ekkor csaptak össze a hatóság embereivel, aminek következtében csaknem 600 embert vettek őrizetbe. Közülük sokan a Querdenker (másként gondolkodó) mozgalom tagjai.

Egy rendőrségi szóvivő elmondta: egyelőre nem tudják, hogy pontosan hányan sérültek meg a vasárnapi tiltakozásokon. Eközben a kórházban meghalt egy 49 éves tüntető, aki igazoltatás közben esett össze. A rendőrök elsősegélyben részesítették, és mentőt hívtak hozzá, de később meghalt. Az ügyben nyomozást indítottak.

Három demonstrációt terveztek hétfőn is Berlinben, amelyeken a koronavírus-járvány megfékezése érdekében életbe léptetett korlátozások ellen tüntettek volna, de a rendőrség betiltotta a megmozdulásokat. A hatóságok szerint azért volt erre szükség, mert az eddigi Querdenker-tiltakozásokon szándékosan semmibe vették a távolságtartásra vonatkozó szabályokat. Két tiltakozásra a hatalmas Tiergarten park főútján került volna sor, ahová a szervezők tízezer résztvevőt vártak. Egy másik megmozdulás helyszíne a főváros szívé-ben található Potsdamer Platz lett volna, ezer résztvevővel.

Németországban májusban számos járványügyi korlátozást enyhítettek, így például újra megnyithattak az éttermek és bárok. Ugyanakkor például az éttermekben zárt térben vagy a szállodákban csak azok tartózkodhatnak, akik mindkét oltást megkapták, esetleg már átestek a SARS–CoV–2 koronavírus okozta Covid–19 betegségen, vagy friss, negatív koronavírusteszttel rendelkeznek.

Növelték a rendezvények létszámkorlátját

A beoltottak előnyöket élveznek Csehországban is

Néhány területen vasárnaptól kezdve már Csehországban is előnyt élveznek a beoltott személyek a nem beoltottakkal szemben. Ez elsősorban a tömegrendezvényeken való részvételt érinti – tudósított az MTI. A kültéri tömegrendezvényeken 7000-re, a beltérieken 3000-re emelték a résztvevők számát.

Ezt a keretet a rendezők túlléphetik, de csak olyanokkal, akik védettek. Engedélyezik az élő zenét és a táncot a klubokban, de a résztvevőknek oltással kell rendelkezniük. Fürdőhelyeken, strandokon, vendéglőkben is oltás vagy negatív teszt kell. Az utóbbi hetekben naponta mintegy 100–200 új fertőzést mutatnak ki.
(PS)

Átoltottságban a világelsők között

Az Emírségekben gyerekek is kapnak Sinopharm-vakcinát

Az Egyesült Arab Emírségek engedélyezte a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának alkalmazását a 3–17 év közötti gyerekek beoltására – közölte a kormány a Twitteren. A tesztelés során kilencszáz gyerek immunreakcióját vizsgálták. Az Öböl menti arab államban világszerte az egyik legmagasabb az átoltottsági arány, 12–15 éveseket már eddig is oltottak Pfizerrel.

A mintegy kilencmilliós lakosság 78,95 százaléka kapta meg az első adag oltását, 70,57 százaléka pedig mindkét dózist. Az Emírségekben III. fázisú klinikai vizsgálatot végeztek a Sinopharm-vakcina hatékonyságáról, valamint gyártani is kezdték.
(PS)

Rekord az autópályákon

Hiába a járvány, jól alakul a horvát turisztikai szezon

A rekordnak számító 2019-es év több mint 80 százalékának felelnek meg a látogatási adatok Horvátországban. A horvát idegenforgalmi minisztérium tájékoztatása szerint júliusban 3,7 millióan 25 millió vendégéjszakát töltöttek az országban, ami felülmúlta a várakozásokat. Július végén napi adatok szerint 1,025 millióan nyaraltak Horvátországban, tavaly ugyanekkor ez 770 ezer fő volt – írta az Index.hr portál.

A legnépszerűbb Isztria. Legnagyobb számban németek, szlovének, lengyelek, osztrákok és csehek nyaralnak az országban. A horvát autópályákon megdőlt a 2019-es rekord, szombaton ugyanis 87 ezer jármű haladt át a ki- és belépési pontokon.
(PS)

Magyarországról is kell teszt

Angliába két nyugati oltással szabad a beutazás

Hétfőtől azok az európai uniós és amerikai állampolgárok is karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Angliába, akik nem a brit oltási kampány keretében kapták meg a koronavírus elleni oltás két dózisát. De csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), illetve az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) által jóváhagyott oltóanyagokat fogadják el.

Azok is mentesülnek a tíznapos karantén alól, akik sárga kategóriás országokban – Magyarország ide tartozik – élnek, és hazájukban kapták meg az oltás két dózisát. Indulásuk előtt, illetve az angliai érkezésük után továbbra is tesztet kell végezniük.

(PS)

Worldometers: világszerte már meghaladta a 199 milliót a fertőzöttek száma, 4,24 millióan elhunytak, és 179,8 millióan meggyógyultak.

Kapcsolódó írásaink