Krónika
Orbán Viktor fizetné Kovács László gyógykezelését

Magyarország – Nagy, vészjóslóan nagy a csend Kovács László volt külügyminiszter körül. És ez nem jó jel, mert azt mutatja, baj van. Március végén jött a hír, hogy a 81 éves egykori szocialista politikus beteg, már nem feleségével és fiával él együtt, hanem egy minden igényt kielégítő fővárosi idősek otthonában lakik.
Kovács László egykori párttársai pedig megdöbbenve értesültek a hírről, ők ugyanis nem tudtak róla, hogy a mindig energikus, tavaly novemberben még külpolitikai értekezést író expártelnök nincs jól. Felesége, Lucza Mónika is hallgatásba burkolózott, mindössze egy szűkszavú nyilatkozatot küldött el a Blikknek.
A Blikk információi szerint megcsörrent Kovács László feleségének telefonja és a vonal végén Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor mutatkozott be, aki felajánlotta segítségét egykori politikai riválisának gyógykezeléséhez. A lap úgy tudja, hogy a kormányfő azt kérte az asszonytól, ha a világon bármilyen elérhető gyógyszer, vagy gyógykezelés hatásos lehet a volt külügyminiszter állapotának javításában, jelezze azt neki, ő pedig mindent megtesz, hogy Kovács ezt megkaphassa.
A miniszterelnök nem először tesz tanúbizonyságot arról, hogy ha valakinek az egészségéről van szó, nem számítanak nála a politikai nézetkülönbségek. Mint egykoron Suchman Tamás volt MSZP-s politikus elárulta, több alkalommal tárgyalt Orbán Viktorral az akkor már nagy beteg Horn Gyula kórházi kezelésének biztosításáról és a kormányfő nagyon segítőkészen állt az ügyhöz.