Krónika

A hulladékmentes erdő közérdek

A Pilisi Parkerdő is bekapcsolódott az állami erdőgazdaságok részvételével lezajlott, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által koordinált, „Tisztítsuk meg az országot!” programba. A Pilisi Parkerdő több mint 1600 köbméter, azaz 19 kamionnak megfelelő mennyiségű hulladékot szállított el Nagykovácsi, Budapest X. és XVII. kerülete térségében lévő erdőkből - hívta fel a figyelmet a Pilisi Parkerdő a lapunkhoz eljuttatott közleményben. 

A hulladékmentes erdő közérdek
A Pilisi Parkerdő több mint 1600 köbméter, azaz 19 kamionnak megfelelő mennyiségű hulladékot szállított el
Fotó: Pilisi Parkerdő

A Pilisi Parkerdő által kezelt erdőkben évente regisztrált 25 millió látogatás, amely a járvány időszakában még nőtt is, különösen hangsúlyossá teszi a hulladékmentesítés fontosságát. Jelentősen megnőtt ugyanis az igény arra, hogy az emberek tiszta és egészséges környezetben pihenhessenek. Miközben a természetjárók egyre környezettudatosabbak és mind kevesebb szemetet hagynak maguk mögött, szomorú tapasztalat, hogy az illegálisan kirakott hulladék mennyisége évről évre jelentősen nő.

A tavaly ősszel indult hulladékmentesítési akcióban a Pilisi Parkerdő az előzetesen becsült mennyiség – 570 köbméter – sokszorosát, összesen 1653 köbméter hulladékot szállított el Nagykovácsi melletti, valamint Budapest X. és XVII. kerületében lévő erdőkből, mert a területek eléréséhez szükséges feltárások során számos további, növényzettel már teljesen benőtt szeméthalomra derült fény.

Az illegális hulladéklerakók a leghatékonyabban a megelőzéssel szüntethetők meg
Az illegális hulladéklerakók a leghatékonyabban a megelőzéssel szüntethetők meg
Fotó: Pilisi Parkerdő

A felszámolt illegális hulladéklerakókban – feltehetően a lakott területek közelsége miatt – az építési hulladék és a gumiabroncs „vezetett”. Előbbi a maga 1160 köbméterével teszi ki az összes hulladék zömét, 70 százalékát. Az „ezüstérmes” a gumiabroncs, amelyből 240 köbmétert, míg a harmadik a szilárd ipari lom – megunt, elromlott és kidobott készülékek, berendezések – ebből 183 köbmétert távolítottak el. A kommunális hulladék mennyisége 66 köbmétert tett ki. A munkálatok során az erdészek 4 köbméter palát is találtak, amely a veszélyes hulladék kategóriájába tartozik, rákkeltő azbeszttartalma miatt.

Az illegális hulladéklerakók a leghatékonyabban a megelőzéssel szüntethetők meg. A Pilisi Parkerdő ezért több sorompót és tiltó táblákat is kihelyez a legveszélyeztetettebb területekre, hogy megakadályozza a behajtást és a hulladék lerakását. Az erdők jó állapota közérdek, a lakosság együttműködése, segítsége és környezettudatos viselkedése nélkül az erdészek minden törekvése veszendőbe mehet a tiszta, egészséges erdőkért, amelyek zöldet, egészséges levegőt, kikapcsolódási, pihenési lehetőséget nyújtanak mindnyájunknak.

Az illegális hulladéklerakók a leghatékonyabban a megelőzéssel szüntethetők meg
Az illegális hulladéklerakók a leghatékonyabban a megelőzéssel szüntethetők meg
Fotó: Pilisi Parkerdő

Kapcsolódó írásaink