Krónika

A tünetmentes betegek rejtve maradhatnak

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint akkor megfelelő a tesztelési stratégia, akkor van kontroll alatt a járvány egy országban, ha az elvégzett tesztek kevesebb, mint öt százaléka pozitív. A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai alapján itthon augusztus 1-23. között az elvégzett tesztek 1,3 százaléka volt pozitív, tehát belül van az öt százalékon – mondta lapunknak Ledia Lazeri, a WHO magyarországi irodavezetője.

A tünetmentes betegek rejtve maradhatnak
Ledia Lazeri, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője
Fotó: WHO

Hozzátette, ugyanakkor az elvégzett tesztek száma mellett a tesztelés gyorsaságát, stratégiáját, a kontaktkutatást, a pozitív esetek felderítését, és az egészségügyi rendszer kapacitását is figyelembe kell venni.

Szintén fontos a szennyvízvizsgálat, amely során a koronavírus örökítőanyagának mennyiségét vizsgálják, ez pedig négy-hét nappal tudja előrejelezni a várható esetszámokat.

Ledia Lazeri kiemelte, általánosan elfogadott, hogy a valós fertőzöttek száma nagyobb annál, mint amennyit a hatóságok megtalálnak. Ennek egyik oka, hogy a tünetmentes fertőzöttek és az enyhe tünetekkel rendelkezők nem kerülnek az egészségügyi rendszer látókörébe: vagy azért mert nem is tudják, hogy átestek a betegségen, vagy inkább otthonaikban átvészelik a fertőzést.

Kapcsolódó írásaink