Krónika

Letartóztatták Szilágyi István feltételezett gyilkosát

A Fővárosi Főügyészség indítványára letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint végzett édesapjával, az országosan ismert színésszel - közölte a fővárosi főügyész kedden.

Letartóztatták Szilágyi István feltételezett gyilkosát
Tragikus sors. Lópici Gáspár megformálója 82 évet élt
Fotó: Wikipedia/Stekovics Gáspár

Ibolya Tibor a közleményében azt írta, hogy a nyomozási bíró egy hónapra rendelte el a legsúlyosabb kényszerintézkedést, amelyet az ügyészség álláspontjával egyezően az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelt végrehajtani. A végzés nem végleges - tette hozzá.

A fővárosi főügyész ezúttal sem nevezte meg a vasárnap elkövetett bűncselekmény áldozatát, ugyanakkor még aznap több hírportál is arról írt, hogy a gyilkosság áldozata Szilágyi István színművész, aki rendkívül szegényes körülmények között élt Rákosligeten.

A gyilkossággal gyanúsított 49 éves férfi május 3-án a reggeli órákban, XVII. kerületi otthonában, a többi közt egy kalapáccsal bántalmazta az édesapját, aki emiatt életét vesztette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a helyszínen elfogta a férfit, akit a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A Fővárosi Főügyészség az eljárásbeli jelenlétének és a bizonyítás zavartalanságának biztosítása, valamint a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amelyet kedden rendelt el a nyomozási bíró.

A bíróság azt is közölte, hogy a gyanúsított büntetett előéletű, a gyanú szerinti bűncselekményt egy, szintén az édesapja sérelmére elkövetett súlyos testi sértés miatt 2 év - 3 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetés hatálya alatt követte el.

A törvényszék szerint - többek között a terhelt személyiségjegyeire tekintettel - alappal lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.

Kapcsolódó írásaink