Krónika

Egész Olaszországban leállítják a tanítást

Azonnali hatállyal leállítják a tanítást egész Olaszországban a koronavírus-járvány miatt. Az intézmények március 15-ig zárva lesznek - értesült az olasz sajtó szerdán. Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője közölte, hogy száz fölött a halottak száma, a halálozási ráta 3,47 százalékos. Az igazoltan fertőzöttek száma 2703-ra emelkedett, 55 százalékukat Lombardia, 19 százalékukat Emilia Romagna, 12 százalékukat Veneto tartományban regisztrálták. Olaszország többi részén alacsonyabban az arányok.

Egész Olaszországban leállítják a tanítást
Olaszországban nagyon komoly a fertőzés miatti helyzet
Fotó: AFP/Miguel MEDINA

Az egész országban azonnal elterjedt hírre Lucia Azzolina az Öt Csillag Mozgalom (M5S) oktatásügyi minisztere úgy reagált, a kormány a „fertőzésveszély arányában” mérlegeli az iskolák bezárását.

Arra kérte az olaszokat, várják meg a hivatalos bejelentést, amelyet a következő órákban hoznak nyilvánosságra.

A sajtó viszont úgy tudja, a kormány rendelkezése csütörtöktől minden oktatási intézményre érvényes a bölcsödéktől az egyetemekig.

A pedagógus szakszervezetek szerint a kormánynak sikerült ismét teljes káoszt teremteni. Az iskolákban máris bejelentették a tanulóknak az oktatási szünetet. Elemzők szerint Giuseppe Conte kormányfő nem képes kézben tartani a helyzetet. A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke Giorgia Meloni azonnali egyeztetést sürgetett a miniszterelnökkel. Matteo Renzi az Élő Olaszország (IV) kormánypárt vezetője szerint jelenleg olyan miniszterelnökre van szükség, aki „egyértelmű üzenetekkel vezeti az országot”.

Előzetes bejelentések szerint a római kormány az északi tartományokban már tíz napja alkalmazott óvintézkedések országos bevezetését mérlegeli. A tervezett szigorítások között szerepel a csoportos és tömegesemények felfüggesztése, köztük a labdarúgó bajnokság összes találkozójának zárt ajtók mögötti rendezése. Az olaszokat arra figyelmeztették, minél kevesebb emberrel találkozzanak, egy méteres távolságot tartsanak egymástól, ne fogjanak kezet, ne csókkal köszöntsék egymást.

Lombardia után már az egész országra érvényes az a felszólítás, hogy a 65 évnél idősebbek ne menjenek utcára, mivel a vírusfertőzés lefolyása az ő esetükben súlyosabb tünetekhez vezethet. Olaszországban a kedd este közölt legutolsó adatok szerint meghaladta a 2000-t a pozitívak száma, több mint felük esetében nincsen szükség kórházi kezelésre, megközelítette a nyolcvanat a halottak száma, de egyre több a gyógyult is. Roberto Fontana egészségügyi miniszter „komolynak” nevezte a kornavírus-fertőzés terjedése miatti helyzetet.

Attilio Fontana a betegségtől leginkább érintett Lombardia kormányzója újabb vesztegzártérség felállítását sürgette Bergamo térségében. Lombardiában a fegyveres erők orvosai és egészségügyi személyzete segít az orvoshiánnyal küzdő civil kórházakban.

Üzenetet intézett az ország lakosságához az olasz miniszterelnök

A Covid-19 fertőzés teremtette rendkívüli olaszországi helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség - előlegezte meg az újabb óvintézkedések bejelentését Giuseppe Conte kormányfő az olaszokhoz szerda este intézett televíziós üzenetében.

Giuseppe Conte hangsúlyozta, a tíz nappal ezelőtt Észak-Olaszországban bevezetett intézkedések után, most „további erőfeszítésre” van szükség Olaszország egészében a vírusfertőzés megfékezésére.

„Nem kell félni, nem kell felborítani mindennapi életünket, de felelősségteljes magatartást kell tanúsítani” - mondta Giuseppe Conte. Hozzátette: „Olaszország talpra fog  állni”.

A kormányfő bejelentette, hogy az egész országban felfüggesztik a csoportos és tömeges eseményeket. Közölte, hogy a sportrendezvényeket - köztük a labdarúgó mérkőzéseket - is közönség nélkül kell megrendezni. Korábban már bejelentették az oktatás országos leállítását március 15-ig.

A részletes intézkedéseket a következő órákban közlik.

Kapcsolódó írásaink