Kína
Lanting Fórum: A kínai modernizáció és a világ
A kínai diplomácia érezhetően magasabb fokozatra kapcsolt ebben az évben, ennek nyomai mindenhol láthatóak, elég csak a kínai közvetítéssel létrejövő, Szaúd-Arábia és Irán közötti újbóli diplomáciai kapcsolatfelvételre vagy Emmanuel Macron elnök Pekingi látogatását gondolni. Ezek után nem lehetett kérdés, hogy idén kiemelt jelentőséggel bír majd a kínai diplomácia egyik legfontosabb eseményének tartott Lanting Fórum is, amely ezúttal A kínai modernizáció és a világ alcímet viselte, és a hagyományoktól eltérően nem a névadó külügyminisztériumi teremben Pekingben, hanem Sanghajban rendezték meg.
A választás a fórum alcímének ismeretében nem is lehet meglepő, hiszen Sanghaj nem csupán egy a sok kínai város közül, hanem az egyik első volt az úgynevezett speciális gazdasági övezetek sorában. A világ azóta is csak ámul rajta, hogy harminc év alatt milyen változásokon ment át a város. Pudong városrészben, ahol hajdanán szinte csak halászviskók voltak, ma felhőkarcolók egész sora szolgálja ki a világ minden tájáról idetelepült a cégeket. Ez a nyüzsgő metropolisz tehát koronaékszere és tökéletes példája a kínai modernizációnak.
Az idei Lanting Fórum ennek megfelelően különleges összefogásként jött létre, hiszen az esemény a Kínai Nyilvános Diplomáciai Szövetség rendezésében, a kínai Külügyminisztériumnak és Sanghaj Város Népi Kormányának támogatásával valósult meg.
A fórumra a világ minden tájáról érkeztek résztvevők. Jelen volt többek között Dilma Rousseff, Brazília korábbi elnöke, valamint Csin Kang, a Kínai Népköztársaság külügyminisztere is, aki az esemény nyitóbeszédét mondta, és tolmácsolta Hszi Csin-ping elnök üdvözletét és köszönetét is a résztvevők számára.
Az elnök bevezetésképpen gratulált a résztvevőknek és a szervezőknek egyaránt, és kiemelte, a modernizáció hosszú és fáradhatatlan vágya a kínai embereknek már az újkor kezdete óta. Hszi elnök köszöntőjében hangsúlyozta, a modernizáció során bizonyos minták követése elengedhetetlen, azonban ami még ennél is fontosabb, hogy egy ország megtalálja a saját maga útját és sajátos vonásait fejlődése során. Az államfő kiemelte, a Kínai Kommunista Párt hosszú időn keresztül dolgozott azért, hogy Kína megtalálja a modernizáció saját magához legjobban illő útját, most pedig kész arra, hogy ezt a fejlődést a világgal is megossza. Az elnök emellett elmondta, Kína modernizációja lehetőséget teremt a fejlődésre az egész világ számára, valamint segíti az emberi sorsközösség kialakítását is.
Csin Kang külügyminiszter nyitóbeszédében úgy fogalmazott, nem lehetne tökéletesebb helyet találni a kínai modernizáció és a világ kapcsolatának a megvitatására, hiszen, ha valaki meg akarja érteni Kína elmúlt száz évét, annak mindenképp el kell látogatnia Sanghajba. Már csak azért is, mert a város nemcsak átélte a nyugati hatalmak gyarmatosítását, de szemtanúja volt a Kínai Kommunista Párt megalakulásának és részese az ország és a nemzet felemelkedésének is.
Az elért eredmények kapcsán hangsúlyozta, azok nem holmi égi adományként hullottak alá, hanem a kínai emberek megfeszített munkájának és a Kínai Kommunista Párt erős vezetésének köszönhetően, amely mindig hű maradt eredeti célkitűzéseihez. Ennek a munkának köszönhetően sikerült Kínát egy fejletlen országból a világ második legerősebb gazdasági hatalmává, egy virágzó országgá változtatni – nyomatékosította a politikus.
A külügyminiszter arról is beszélt, hogy habár a Nyugat mindenkinél előbb talált rá a modernizációra és élvezhette annak gyümölcseit, a történelem láthatólag nem ért itt véget. Többek között ennek is köszönhető, hogy Kína száz év alatt megtalálta a saját útját a modernizáció felé. Ez már önmagában is bizonyíték arra, hogy a modernizációnak és fejlődésnek nincsen kötött receptje, bármely ország elérheti azt, amennyiben nem rosszul illeszkedő nyugati mintákat próbál másolni, hanem figyelembe veszi nemzeti sajátosságait és társadalmának igényeit – hangsúlyozta Csin Kang.
A világ és Kína modernizációjával kapcsolatban úgy fogalmazott: „Ez nem egy szál virág kertje, hiszen Kína mindig is szem előtt tartotta az egész világ jólétét.” A külügyminiszter hitet tett amellett is, hogy Kína fejlődése végső soron a világ fejlődését is jelenti, hiszen egy ekkora lakosságú, modern ország a világgazdaság újraindításában is elengedhetetlen szerepet játszik. Az elmúlt negyven év munkájának köszönhetően mára már 800 millió embert sikerült kiemelni a mélyszegénységből, a középosztály létszáma pedig 400 millióra rúg. Kína emellett közel 140 ország fő kereskedelmi partnere és az elmúlt tíz évben pedig többet adott hozzá a globális növekedéshez, mint a G7 országai együttvéve.
A miniszter hangsúlyozta, a modernizáció célja sohasem lehet az, hogy a gazdag még gazdagabbá, a szegény pedig még szegényebbé váljon, ahogy nem szolgálhatja kizárólag néhány kiválasztott ország érdekeit sem. A közös jólét csak és kizárólag közös fejlődés útján érhető el. Csin Kang egy régi kínai közmondást is idézett, miszerint „Csak akkor tanulják meg az emberek az etikettet, ha megtelik a magtár; csak akkor ismerik meg a becsületet és a szégyent, ha jóllakottak és felöltöztek.”
Ennek kapcsán a külügyminiszter kiemelte, Kína mindig egy olyan világról álmodott, amely a harmóniára épít, így sosem szerepelt céljai között a dominancia és a hegemónia. Egy olyan világról, ahol az emberek kulturális törekvéseiket az anyagi szükségletek elé helyezik, hiszen ezt tette annak idején Konfuciusz és Mencius Kínában, ezt tette Platón Görögországban, mindegyik a saját helyén, de azonos módon. Ennek megfelelően egy modernizálódó társadalom soha nem épülhet az ókori értékek elvetésére, épp ellenkezőleg, sokkal inkább azok feltámasztására kell törekednie. Beszéde végén a külügyminiszter kiemelte, habár a kínai modernizáció Kínában gyökerezik, a lehetőség, amit teremt, az egész világ számára nyitott.
A panelbeszélgetések során érezhetően kirajzolódott egy kép a kínai modernizációról és annak kommunikációjáról is. Max Baucus, Amerika korábbi kínai nagykövete például hangsúlyozta, véleménye szerint PR-problémáról van szó, amikor Kína modernizációjának kommunikációjáról beszélnek. Ennek kapcsán a politikus hangsúlyozta, égetően fontos lenne a kulturális kapcsolatok erősítése, hiszen a fals narratívák egyik melegágya éppen Kína ismeretlensége. Baucus a beszélgetés során hangsúlyozta, az amerikai emberek nem értik Kínát, hiszen a legtöbbjük nem is járt az országban, lényegében annyit tud csak róla, amennyit a sajtóban olvas. Ha pedig megszületik egy narratíva, miszerint az Amerika kudarcai mögött valójában Kína áll, már kész is a katasztrófa.
Ugyancsak kommunikációs problémáról beszélt egy másik kerekasztal beszélgetés során Malcolm Clarke filmrendező, aki úgy fogalmazott, természetes, hogy az embereket megrémíti Kína modernizációja, ha azokat számokban látják csak. Sok ember fenyegetésként éli ezt meg, hiszen a filmrendező véleménye szerint ezekhez a számokhoz nincsenek emberi történetek kapcsolva. Clarke emlékeztetett minden jelenlévőt, hogy annak idején épp a soft power volt az, amit Amerika a leginkább ki tudott aknázni. Ennek kapcsán hangsúlyozta, Hollywood nagyon is sikeresen működött ezen a téren, mint a Fehér Ház hátsó kertje, hiszen a világ minden szegletében még ma is túlnyomórészt amerikai filmeket néznek az emberek, ezáltal pedig amerikai értékeket és világszemléletet is kapnak.
A kínai modernizáció tehát egész biztosan nem áll meg az elkövetkező években, mostanra már csak annyi maradt a kérdés, hogy ezt Kína hogyan kommunikálja majd a világ felé, valamint az, hogy a világ mennyire tud nyitott lenni az ország által felkínált lehetőségekre.