Kert

Miért szeretjük az akácfákat, és miért nem?

Az Alföldön sokfelé megkötötte a terméketlen sívó homokot az elmúlt évszázadokban

Az akác, a Robinia pseudoacacia díszfa volt saját hazájában, Észak Amerikában, és az 1700-as évek elején érkezett Magyarországra. Annak, hogy bő háromszáz év alatt meghonosodott, megkedveltette magát, beépült az életünkbe, az az oka, hogy képes olyan helyeken is gyökeret verni, hol más fafaj nem marad meg - írja az akácról az erdőmánia.hu.

Miért szeretjük az akácfákat, és miért nem?
Az akác (Robinia pseudoacacia) fái tele vannak fehér virágokkal. Az akácot ma a tölgyfájánál is erősebb fájáért értékelik
Fotó: AFP/dpa Picture-Alliance/DPA/Patrick Pleul

Az akác faanyagként időtálló, még kültéren is. Illatos, könnyen hasítható, könnyen gyulladó, ám nem a legnagyobb hőértékű tűzifa lehet belőle.

Fürtös virágzatából származó virágpora a hungarikum akácméz alapanyagát adja. Virágait a nyár legelején szokás palacsintatésztában kisütni, desszertként tálalni, vagy illatos, gyógyhatású szörpöt illetve teát készíteni belőlük.

Az akácfa megköti a homokos talajt. A homokos, szegényes tápanyagú területeken, a vízmegtartó képesség nélküli talajokon képes akár zárt erdőket is alkotni, így számos más növénynek, állatnak is életteret biztosít.

Ágairól tövisek merednek szét, ezért kezelése, metszése, irtása akár balesetveszélyes is lehet.

Ha elhagyott telken, szántón, utak mentén kihajt, elterjed az akác, nehéz kiirtani, mert nagyon szívós.

Hazánkban az akác máig gyakran vitatott fafaj, amelyet egyesek még mindig invazív idegenként, mások fontos ökológiai és gazdasági erőforrásként tartanak számon.

Kapcsolódó írásaink