Honvédelem

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Haderőt kell építenünk

„Ravaszul, de egyre nyíltabban lopakodik be a háború a mindennapjainkba”

Nem tekinthetjük sajnos azt a forgatókönyvet sem kizártnak, hogy ismét a fegyvereké lehet szó Európában. Ennek az elkerüléséhez erőre van szükségünk – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Hadimustra – A magyar hadtörténet évszázadainak emlékei című időszaki kiállítás pénteki, székesfehérvári megnyitóján.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Haderőt kell építenünk
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Hadimustra - A magyar hadtörténet évszázadainak emlékei című kiállítás megnyitóján a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban 2024. május 24-én
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Szent István Király Múzeum közös tárlatának megnyitása alkalmából mondott beszédében kiemelte: ravaszul, de egyre nyíltabban lopakodik be a háború a mindennapjainkba, és a legnagyobb védelmi szövetségbe, a NATO-ba is, amelynek számos európai uniós tagja is van. Egyre-másra nyilatkoznak meg ezeknek az európai uniós országoknak a vezetői annak a lehetőségéről, hogy a szomszédunkban már két éve dúló véres háborúban valamilyen formában vagy nekik, vagy a NATO-nak meg kellene jelenni. Ebből Magyarország ki fog maradni - tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a tárlat emlékeztet hazánk katonai nagyságára, erőt, hitet és kitartást ad a ma katonájának és a ma magyar társadalmának ahhoz, hogy szeresse legdicsőbb és legdélcegebb fiait, a magyar katonát.

Kiemelte: a kiállításon a magyar honvédelem legnagyobb kincsei vonulnak fel, a létező legértékesebb relikviái és hősei jelennek meg. A kiállításon külön terem mutatja be a magyar huszárság történetét és emlékeit. A miniszter rámutatott: a huszár a magyar nemzeti karakter egyenruhába öntött formája. Mint mondta: ez a könnyűlovas harcmodor, ez az okos, bátor, de nem vakmerő, elszánt, mozgékony, gondolkodó katonatípus talán a huszárban jelentkezik a legjobban, és megmutatja, mit is tehet egy kis ország vas és érc nélkül, ha a leleményét és a tehetségét használja.

Cser-Palkovics András polgármester fantasztikusnak nevezte a gyűjteményt, ami a következő esztendőben megtekinthető lesz Székesfehérváron, amely katonavárosként büszke katonai hagyományaira, miközben a jelenben is vállalja azt a feladatot és felelősséget, amit a haza védelme ráruház. Rámutatott, hogy a vitrinekben lévő emlékek és tárgyak „a történelemről mesélnek”, sok eszköz, történet, fénykép, zászló rengeteg szenvedésről ad tanúbizonyságot, de megmutatja a hősiességet is.

A városvezető szerint éppen ezért minél több fiatalnak látnia kell a tárlatot, hogy erősödjön bennük a hazaszeretet és a nemzet iránti elkötelezettség.

A Szent István Király Múzeum 18 termében ezernél több műtárgy, látványos idővonal és sokrétű digitális tartalom segítségével enged bepillantást a tárlat a magyar hadtörténelem elmúlt évszázadaiba, az oszmán uralom elleni küzdelemtől napjaink honvédségének fegyverzetéig.

Kapcsolódó írásaink