Határon túl

Erősödik a határ menti infrastruktúra

A magyar és a szlovén kormány újabb forrásokat biztosít a fejlesztésekre

Magyarország és Szlovénia újabb egy-egymillió eurót biztosít a határ menti területek fejlesztésére, ami tovább erősíti a nemzeti közösségeiket identitásuk megőrzésében, ez pedig a két országot is erősíti – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nova Goricában.

Erősödik a határ menti infrastruktúra
Szijjártó Péter: Mi, magyarok és szlovénok bebizonyítottuk, hogy a nemzeti kisebbségi közösségek jogainak tiszteletben tartása számos jó hatással jár
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A tárcavezető Matej Arcon szlovén miniszterelnök-helyettessel, valamint Aleksander Jevsek regionális fejlesztésért felelős miniszterrel tárgyalt, majd hangsúlyozta, hogy Magyarország és Szlovénia számos ponton kötődik egymáshoz, a két ország ugyanazon gazdasági és biztonsági integrációnak a tagja, és a kétoldalú együttműködés is hatékonyabb, mint valaha, amit bizonyít a tavalyi kereskedelmi rekord is.

Kiemelte, hogy a két ország hozzájárul egymás fizikai és energiaellátási biztonságához is, aminek része, hogy hazánk biztosítja Szlovénia légvédelmét, valamint hogy nemrég összekötötték a villamosenergia-ellátási hálózataikat.

„Mindezzel együtt a legerősebb összekötő kapocs és a legnagyobb közös erőforrás a két ország között a Magyarországon élő szlovén közösség és a Szlovéniában élő magyar közösség” – szögezte le.

„Magyarország és Szlovénia együttműködése a világos jele és bizonyítéka annak, hogy az Európai Unió akkor tud igazán erős lenni, ha nem veszi semmibe a nemzeti közösségek jogait, és nem gátolja, hanem sokkal inkább segíti a határ menti együttműködést” – fejtette ki.

„Szlovénia és Magyarország közösen megmutattuk, hogy mennyi sok jó származik abból, ha a nemzeti közösségek jogait tiszteletben tartjuk, mennyi jó származik abból, ha segítjük ezeket a közösségeket az identitásuk megőrzésében, mennyi sok jó származik abból, ha segítjük ezen közösségek kapcsolatának fenntartását az anyaországgal, és ha gazdaságfejlesztési programokat hajtunk végre az általuk lakott területeken” – folytatta.

Szijjártó Péter európai szinten is példaértékűnek nevezte az együttműködést a nemzeti kisebbségek védelme területén.

„És a mai napon aláírtuk a megállapodást arról, hogy a magyar és a szlovén kormány is újabb egy-egymillió eurót biztosít a határ menti területek fejlesztésére. Az erre szolgáló pályázatot a közös európai területi társulásunk ki is fogja írni” – jelentette be.

Majd rámutatott, hogy amikor legutóbb közös határ menti fejlesztési források előállításáról egyeztek meg, akkor olyan nagyszerű dolgokat tudtak végbevinni, mint például a hodosi ifjúsági központ, a lendvai könyvtár vagy éppen a Filó malom felújítása.

„Úgyhogy ez a megállapodás, amit ma aláírtunk, ez újabb közös fejlesztéseket tesz lehetővé a határ menti területeken, és ezek a fejlesztések tovább erősítik a nemzeti közösségeinket, tovább segítjük őket abban, hogy megőrizzék identitásukat, kultúrájukat, és azt gondolom, hogy ez mindkét országot is tovább fogja erősíteni” – összegzett.

„Azt pedig már csak remélni tudom, hogy Közép-Európa és Kelet-Európa minden országa példát vesz Szlovéniáról és Magyarországról abban a tekintetben, hogy hogyan tartjuk tiszteletben egymás nemzeti kisebbségi közösségeinek jogait” – tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink