Határon túl

Jankovics Róbert: A magyar közösség megszerzett jogainak megtartása a cél

Horvátországban parlamenti választásokat tartanak szerdán, a horvátországi magyaroknak pedig alapvető politikai céljuk a megszerzett jogok megtartása – mondta az MTI-nek nyilatkozva Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnöke, aki harmadszor indul a kisebbségi parlamenti képviselői helyért.

Jankovics Róbert: A magyar közösség megszerzett jogainak megtartása a cél
Minden olyan célt, amelyet 2022 végén közösségként kitűztünk, sikerült megvalósítani 2023-ban
Fotó: Facebook/Jankovics Róbert

Kiemelte: olyan időkben élünk, amikor az őshonos nemzeti kisebbségek jogai „enyhén szólva sem jelentenek prioritást”, de az elmúlt négy évben erőteljes politizálással ezt sikerült ellensúlyozni, és ennek folytatására törekszik az új horvát kormánnyal is.

Ehhez azonban erős mandátumra van szükség, hogy még erőteljesebben tudják képviselni azokat a magyar kisebbséget érintő kérdéseket, amelyekről Zágrábban döntenek – tette hozzá Jankovics Róbert, megjegyezve, hogy az utóbbi hetekben mindent meg is tettek annak érdekében, hogy a választásokon mozgósítsák a közösségüket.

Tájékoztatott, hogy a közvélemény-kutatások szerint rendkívül szoros küzdelem várható az eddig kormányon lévő jobbközép pártok és az ellenzéki pártok széles politikai formációi között.

Úgy értékelte: könnyen előfordulhat, hogy a nyolc nemzeti kisebbségi képviselői újra „királycsinálók” lesznek a parlamenti többség kialakításában.

Horvátországban a kisebbségi képviselőknek minden téren van szavazati joguk, így arról is dönthetnek, ki legyen az ország miniszterelnöke – mutatott rá.

Jankovics Róbert szerint a magyar kisebbségnek nem mindegy, milyen vezetője van Horvátországnak. Az elmúlt nyolc évben a HMDK nagyon jól együttműködött az Andrej Plenkovic vezette jobbközép kormánnyal, és mindenképpen ezt szeretnék folytatni – mondta.

Horvátország csatlakozott a schengeni övezethez, ami stabil kormányzati többség nélkül nem jöhetett volna létre. Ma egy baranyai vagy szlavóniai magyar úgy mehet Pécsre vagy Budapestre, hogy a határon már meg sem kell állnia. A rendkívül szűk, de stabil parlamenti többség biztosításában pedig többször kulcsfontosságú szerepe volt a horvátországi magyar mandátumnak – magyarázta Jankovics Róbert, hozzátéve, hogy emellett rendkívül értékes politikai pozíciókat sikerült megszerezniük, és ezeket nemcsak megtartani szeretnék, hanem továbbépíteni is.

A 151 parlamenti képviselő közül 140-et az ország 10 választókerületében választanak meg, minden választókerületben 14-et a politikai pártok listáiról. A parlamentbe jutási küszöb öt százalék.

A nemzeti kisebbségek összesen további nyolc biztosított képviselői mandátumra számíthatnak a törvényhozásban – közülük a magyarok és az olaszok egy-egy kisebbségi képviselőt választhatnak, a szerbek pedig hármat. A magyar parlamenti képviselői helyért egyetlen jelölt indul, Jankovics Róbert a HMDK nevében, így ő már biztos befutónak számít.

További három képviselőt a külhoni horvátok adnak különálló választókerületben. Közülük csak azok voksolhatnak, akiknek nincs bejelentett lakcímük Horvátországban.

Kapcsolódó írásaink