Gazdaság
Alsópetény várja a turistákat
Uniós és hazai támogatásból megújult a kelet-nógrádi Prónay-kastély, amelynek tulajdonosa díjat kapott

A műemléki védettségű épület ismét dísze lett a falunak (Fotó: MH)
Az Új Széchenyi-terv Észak-Magyarországi Operatív Program keretében pályázott a P92 IT Solutions Kft. a Prónay–kastély felújítására. Így csaknem 750 millió forintos támogatásban részesült, amelyet az Európai Unió és a magyar állam biztosított. Ennek felhasználásáról és jövőbeli terveikről tartottak sajtótájékoztatót. A Prónay-kastély felújításáért, a kulturális örökség megőrzéséért 2012-ben már Podmaniczky-díjjal kitüntetett Molnár József tulajdonos-ügyvezető a szállodai szobák mellett bemutatta a lézerszemészeti klinika berendezéseit. A kastélyban a projekt során szállásférőhely-kapacitásbővítéssel egybekötve egészségügyi turisztikai szolgáltatásokat fejlesztettek. Sor került egy lézerszemészeti klinika felépítésére is. A klinikát – a szürkehályog-műtétek elvégzésére is – a legmodernebb technológiai megoldást jelentő berendezésekkel szerelték fel.
A meghívottak a felújított kastély turisztikai jelentőségére hívták fel a figyelmet. Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója a megyei stratégiához jól illő projektnek nevezte a fejlesztést. Becsó Zsolt országgyűlési képviselő szerint Alsópetény immár felkerült az észak-magyarországi régió turisztikai térképére. Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy Nyugat-Nógrádban ma is sok kiaknázatlan lehetőség van. Pedig itt vannak Budapesthez közel, a Börzsöny és a Cserhát körbeöleli ezt a tájat. Természeti adottságok terén csodálatos ez a vidék, erdőben rendkívül gazdag. A Prónay–kastély mellett az elmúlt években már más szálláshelyeket is kialakítottak Alsópetényben. Így működik két hangulatos falusi vendégház, a Levendula és a Körtefa, sőt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pályázati támogatásával 2015 első felében nyit a Zsálya is, amely erdei túrák, madárfigyelő programok kiindulási pontja is lesz.