Gazdaság

Czomba Sándor: irreális a 13 százalékos jövő évi minimálbér-emelés

Irreálisnak nevezte a 13 százalékos jövő évi minimálbér-emelésre vonatkozó terveket a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.

Czomba Sándor: irreális a 13 százalékos jövő évi minimálbér-emelés
Czomba Sándor: a nettó keresetek nagyobb arányban nőnek, mint a bruttó keresetek
Fotó: MH archív/Varga Imre

Czomba Sándor közölte, várják a harmadik negyedéves gazdasági adatokat, de látszik, attól a pályától, amelyet eredetileg felrajzoltak 3,2 százalékos GDP-növekedéssel és 3,4 százalékos inflációval, el kell térniük, és bár nagyon szeretnék, ha a minimálbér 13 százalékkal emelkedne 2026-ban, egy túlságosan nagymértékű növeléssel, amely mögött nincs gazdasági teljesítmény, munkahelyeket kockáztatnának. Folynak a tárgyalások, ezek „nagyjából ott tartanak”, hogy a munkaadói oldal 6-8 százalék körüli, a munkavállalói oldal 10-12 százalékos keresetnövekedésben gondolkodik – mondta el, hozzátéve, bízik benne, „a kollektív bölcsesség, mint ahogy eddig is minden évben, most is működni fog”, ám „kormányzati beavatkozás nélkül nagyon valószínű, nem tudnak olyan számadathoz közelíteni, ami mindkét félnek megfelel”.

Czomba Sándor arról, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2025 augusztusában a bruttó átlagkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva 8,7 százalékkal emelkedett, azt közölte, „jól állunk továbbra is”, a bérdinamika közel kétszámjegyű, „a keresetnövekedés kifejezetten becsülendő érték”. Ismertetése szerint amögött, hogy a nehézségek ellenére is ilyen dinamikus bérnövekedésről tudnak beszámolni, az átlagkereseteknek a minimálbér és a garantált bér közötti emelkedése, valamint a feszes munkaerőpiac áll, amelyben a munkáltatók „tartják a használható, hadra fogható embereiket”, bízva, hogy a következő időszakban pozitívabb irányba mozdul el a gazdaság, és szükség lesz rájuk.

Az átlagkereset úgy nő közel két számjeggyel, hogy az infláció 5 százalék alatt van, tehát a reálkeresetek is folyamatosan 5 százalék körüli értékben nőnek, ami nagyon jó, a mediánkereset egyre közelebb kerül a bruttó átlagkeresethez, most olyan 81-82 százaléknál tart, ilyen utoljára két és fél évvel ezelőtt volt – jegyezte meg.

Az államtitkár kiemelte, a nettó keresetek nagyobb arányban nőnek, mint a bruttó keresetek, ennek hátterében a 25 év alattiak mintegy 600 ezer fiatalt érintő szja-mentessége, a 30 év alatti gyermekes anyák, négy gyermekes anyák adókedvezménye van. A mintegy 250 ezer, három gyermeket nevelő édesanyák adatai decemberben jelennek meg a statisztikában, így már most prognosztizálható, hogy a decemberi KSH-adatok alapján a nettó keresetek lényegesen jobban fognak nőni, mint a bruttó keresetek – fűzte hozzá. Czomba Sándor a Tisza Párt progresszív, többkulcsos adórendszerre vonatkozó terveiről azt mondta, „Isten őrizzen attól, hogy azt a játékot játsszuk”, amit 2003 és 2008 között, „és ott tartsunk, hogy mindenki rosszul érzi magát, mert ahelyett, hogy a munkalehetőséget és a családokat támogatnánk, egy satuféket állítunk be”. Emlékeztetett, hogy abban az időben adómentes volt a minimálbér, „400 ezer ember volt minimálbéren, most 220 ezer, és akkor egymillióval kevesebben dolgoztak”.

A nulla százalékos adó nem fölfelé, hanem lefelé tolta a béreket abban a sávban, arra ösztönözte a munkáltatót, hogy minimálbérre jelentse be a munkavállalót, és zsebből zsebbe fizessen, „jött a szürke meg a fekete gazdaság”. „Ma jó pályán vagyunk az egykulcsos adórendszerrel” – jelentette ki. Czomba Sándor a közteherviselés tárgyában kezdődött legújabb nemzeti konzultációval összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki gondoljon vissza a 2010 előtti időszakra, és láthatja, hogy ma mennyivel jobb a helyzet a foglalkoztatás, a munkanélküliség, a bérek tekintetében. Az egykulcsos adóval letisztulttá, egyértelművé vált a rendszer, amely nem a feketegazdaságra ösztönöz, az adminisztratív terhek is „jóval egyszerűbbek lettek” – fogalmazott az államtitkár.

Kapcsolódó írásaink