Gazdaság

Nagy István: a baromfiágazat az egyik legversenyképesebb állattenyésztő ágazat

A baromfiágazat az egyik legnagyobb perspektívájú és legversenyképesebb állattenyésztő ágazat Magyarországon – jelentette ki az agrárminiszter a Baranya vármegyei Sombereken csütörtökön.

Nagy István: a baromfiágazat az egyik legversenyképesebb állattenyésztő ágazat
Nagy István agrárminiszter közölte, hogy a baromfiágazat hozzájárul a külkereskedelmi mérleg javításához is, hiszen a hazai piac ellátása mellett jelentős export árualapot állít elő
Fotó: Facebook/Nagy István

Nagy István a Doór-Baromfi Kft. 2 milliárd forintból épült baromfitelepének átadásán hangsúlyozta: a befektetés megtérülése ebben az ágazatban kiemelkedő, amellyel az ágazati szereplők hosszú távon számolhatnak, mert a baromfihús az egyik legnépszerűbb fehérjeforrás a világon, kereslete folyamatosan nő. A magyarországi fogyasztás évek óta meghaladja az évi 30 kilogrammot személyenként – fűzte hozzá.

A baromfiágazat hozzájárul a külkereskedelmi mérleg javításához is, hiszen a hazai piac ellátása mellett jelentős export árualapot állít elő, a húsfélék exportárbevételének több mint a felét a baromfihús adja – jelezte. Hozzátette: mivel az ágazat exportorientált, a világpiaci helytállás érdekében akkor is fejleszteni kell, ha már most is versenyképes. A miniszter jelezte, a kormány kiemelt figyelmet fordít és minden eszközzel támogatja az ország élelmezésbiztonságához alapvetően hozzájáruló állattenyésztőket, beleértve a baromfitartó gazdálkodókat is. Mivel a versenyképesség megőrzéséhez korszerű, az európai uniós előírásoknak minden tekintetben megfelelő, magas technológiai színvonalú állattartó telepek szükségesek, 2015 óta számos telephelyfejlesztést célzó felhívás kínált támogatási lehetőséget a Vidékfejlesztési Programban, 9 ilyen felhívás keretében augusztus végéig több mint 3300 beruházásra 382 milliárd forintnyi támogatást fizettek ki – jegyezte meg.

Nagy István emlékeztetett rá, hogy az Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című, 2020-as pályázati felhívás lehetőséget biztosított gépbeszerzésre, energetikai korszerűsítésre, akár új állattartó telepek komplex kialakítására is. A felhívásra – minden állatfajt figyelembe véve – 1352 kérelmet nyújtottak be, ebből 627 kapott 352 milliárd forint támogatást. A nyertes pályázatok közül 145 a baromfitartó telepek fejlesztésére irányult, részükre 138 milliárd forintot ítéltek meg, a telepkorszerűsítések magukba foglalták az állategészségügyhöz vagy a takarmányozáshoz kapcsolódó technológiák beszerzését, a telepi létesítmények építését, bővítését, emellett lehetőséget nyújtottak az energiafelhasználás csökkentésére, a megújuló energia felhasználására. Nagy István rámutatott, hogy a Vidékfejlesztési Program támogatásainak is köszönhetően európai összevetésben is dinamikusan bővült a magyarországi állattenyésztés teljesítménye.

Magyarország a legfrissebb uniós adatok alapján a tagállamok közül tavaly a sertés- és baromfivágás-számot tekintve az ötödik, a tejfelvásárlás esetében a második legmagasabb növekedést produkálta, az élősúlyban számított vágások területén a baromfi esetében 6,1 százalékos növekedést ért el – mondta. Közölte, a Vidékfejlesztési Programot felváltó KAP Stratégiai Tervben is fenntartják az állattenyésztés, így a baromfiágazat kiemelt támogatását is. „Ezt a gazdák érzik és pályáznak is, a kisebb termelők szintén, hiszen számukra is 200 milliós plafonnal hirdettünk fejlesztésüket, ahogy a nagyobb gazdaságok számára is nyitott a lehetőség magasabb plafonnal” – fűzte hozzá. Nagy István a Doór-Baromfi Kft. új telephelyéről szólva beszámolt arról, hogy az 1 milliárd forint pályázati támogatást élvező beruházás 4, teljesen automatizált istálló építését foglalta magában, amelyek energiaszükségletét napelemes rendszer biztosítja. A korszerű technológiának köszönhetően a csibék egészségesebbek, a termelési mutatók kedvezőbbek lehetnek – mondta.

Vranovics Károly, a generálkivitelező AlphaVet Zrt. Agrár- és Biotechnológiai Divízió igazgatója közölte, hogy a sombereki telephely mindössze 7 hónap alatt épült fel, a legmagasabb szintű építészeti és technológiai megoldásoknak köszönhetően a működtetésben 50 százalékos megtakarítás érhető el régebbi telephelyekhez viszonyítva. Csoboth Tamás, Somberek polgármestere arról beszélt, hogy Somberek mezőgazdasági település, ahol jól megfér egymás mellett a nagyüzem és a tucatnyi családi vállalkozás. „Ők mindannyian hisznek a vidéki élet jövőjében, és minden nap bizonyítják, vidéken élni, gazdálkodni, nemcsak lehetséges, hanem érdemes is” – tette hozzá. Megjegyezte, a Doór-Baromfi Kft. beruházása hozzájárul a település gazdaságának erősödéséhez, az adóbevételek növekedéséhez, a munkahelyteremtéshez, és ahhoz, hogy perspektívát nyújtsanak a helyi fiataloknak. Doór János, a Doór-Baromfi Kft. tulajdonosa elmondta, hogy a 2013-ban alakult családi vállalkozás az építkezés költségeit a pályázati támogatás mellett 200 millió forint önerőből, valamint 800 millió forint banki kölcsönből fedezte, és 6-7 év megtérüléssel számol. Tájékoztatása szerint a 4, egyenként 2200 négyzetméter alapterületű istállóban egyidejűleg 160 ezer, egy év alatt 1 millió brojler csirkét tudnak nevelni, az első csibék 3 hét múlva érkeznek az új telephelyre.

Beszámolt arról, hogy a cégnek Palotabozsokon saját, Pécs mellett pedig bérelt telephelye van, ahol évi félmillió csirkét nevelnek fel. A család tagjain kívül 4 alkalmazottjuk van, akik mellé a sombereki telephelyre még négyet vesznek fel. Doór János elmondta, a cég 2023-ban mintegy 560 millió, 2024-ben 550 millió forint nettó árbevételt ért el, az adózott eredmény 2023-ban 30,4 millió, 2024-ben 21,5 millió forint volt. Az idén 1 milliárd forint árbevételt és 60 millió forint eredményt, 2026-ban 2 milliárd forint árbevételt, 100-150 millió forint eredményt remélnek.

Kapcsolódó írásaink