Gazdaság

Hatalmasat nyerhetnek az édesanyák és a családok

Elindult a három gyermekes édesanyák SZJA mentessége

Október 1-től életbe lépett a három gyermekes édesanyák SZJA mentessége. A részletekről és a számokról Szalai Piroska, miniszterelnöki főtanácsadó beszélt a Magyar Hírlapnak.

Hatalmasat nyerhetnek az édesanyák és a családok
Szalai Piroska
Fotó: MH

- Mit jelent pontosan az, hogy október 1-től SZJA mentesek lettek a három gyermekes édesanyák?

- A családbarát adóreform keretében, vagy inkább adóforradalom keretében bővül most az adómentességek köre. Október 1-től a három gyerekes édesanyák is adómentesekké válnak. Tehát az idei év negyedik negyedévében ezeknek a három gyermekes édesanyáknak az eddigi nettó keresete jóval megemelkedik, mert nem vonnak már belőle adót.

- Kik vehetik ezt fel, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni?

- Értelemszerűen, akik most is három gyermeket nevelnek, azok minden gond nélkül beletartoznak ebbe a körbe, de beletartoznak azok is, akiknek a gyerekei már felnőttek. Annyit kell tudni, hogy azok, akik most nem kapnak családi pótlékok azért, mert már felnőttek a gyerekeik, azoknak annyit kell csak bizonyítani, hogy van három olyan gyermekük, akik kapcsán legalább 12 éven keresztül járt vagy járt volna nekik a családi pótlék. Értelemszerűen az SZJA-kedvezmény a foglalkoztatottaknak szól, tehát akiknek munkaviszonya van, akik bármilyen módon személyi jövedelemadó fizetésre kötelezettek, azok tudják ezt a kedvezményt igénybe venni, mert ugyan kötelezettek, de személy jövedelemadó mentesek lesznek.

- Milyen formában igényelhető ez a kedvezmény?

- Az esetek nagy részében havonta szokták igénybe venni az összes személyi jövedelemadóval kapcsolatos kedvezményt. Ritka, amikor egy összegben veszi valaki igénybe. Általában úgy működik, hogy a munkáltató, aki a bérszámfejtést végzi, annál kell kérvényezni, hogy bérszámfejtéskor őtőle ne vonják le a személyi jövedelemadót, hisz ő jogosult a mentességre. És akkor a munkáltató, a személyi jövedelemadó előleget, mert ugye a munkáltató havi szinten előleget von, ezt az előleget le se vonja, ennyivel nőni fog a nettó, amit utal a munkavállaló számára. De ha valaki ezt a kérvényt elfelejti, vagy nem adja le, vagy bármi módon megcsúszik ezzel a kérvénnyel a munkáltatója felé, akkor sincs semmi gond, mert az adóbevallást úgyis jövő év, május 20-áig kell benyújtanunk. Benyújthatjuk korábban is jövő évben, de a jövő esztendőben fogjuk az idei évről mindenestől benyújtani. És ott is jelölhetjük, hogy mi október 1-től jogosultak vagyunk erre a kedvezményre, az adó mentességre, és akkor a már levont adóelőlegeket visszautalják erre a három hónapra arra a számlára, amelyiket megadjuk. Tehát egészen május 20-áig nem vagyunk elkésve, de hát természetesen azért a munkavállalók nagy része, vagy az adóalanyok nagy része, ugye a NAV oldaláról ez adóalanyt jelent, nagy része akkor szokta kérni, amikor először megkaphatná alapvetően, hiszen akkor mégiscsak nálunk van ez a pénz, nem a NAV-nál.

- Van valamilyen korhoz köthető megkötés?

- Semmilyen kormeghatározás nincsen. Értelemszerűen két dolgot egyszerre nem lehet igénybe venni. Tehát hogyha valaki 25 alatti, és már három gyermeke lenne, ritka azért, akkor vagy a 25 alatti a kedvezményével él, vagy a három gyermekesekével, mind a kettő ugyanazt jelenti alapvetően, mert mind a kettő azt jelenti, hogy mentes ebben az esetben az SZJA fizetés alól. Ha valaki 30 alatti édesanya, akkor is mentes lenne akárhány gyermeke van. Ha éppen már három lenne, akkor ő mind a két oldalról jogosult lenne a mentességre, de ugyanarra az egy mentességre jogosult. Ha 30 feletti és három gyermekes, akkor ugye csak a három gyermekesek ágán jogosult, de hát ugyanarra a mentességre jogosult.

- Hogyan alakulhat a családi adókedvezmény?

- Megkaphatja ezt a családi adókedvezményt az édesapa is, viszont családi adókedvezmény, ami ugye egy gyerek, két gyerek, három gyerek, akárhány gyerek után jár, három gyerek esetében, az idei esztendőben júliustól másfélszerese annak, ami az évelején volt, tehát nem 99.000 forint, hanem 149.000 forint körül van, jövő évre meg közel 200.000 forint lesz jövő januártól. Ha ezt a típusú kedvezményt, ami korábban is volt a három gyermekeseknek, nem az anyuka veszi igénybe, akkor az apuka simán igénybe veheti, és nála is igaz, hogy ez a kedvezmény az adóból is, az SZJA-ból is, és a TB járulékból, nyugdíjjárulékból is leírható. Tehát valójában itt a családnak akár mind a két tagja kedvezményezett lehet, csak más kedvezményt vehetnek igénybe.

- Milyen tévhitek keringenek?

- Például az, hogy sokan mondják, hogy akkor most 15%-kal emelkedik a nettóm. Nem. A bruttó 15%-át nem vonják le, és hogyha eddig tegyük fel, nem ő vette igénybe a családi kedvezményt, hanem az édesapa, akkor az édesanyának eddig minden 100 ezer forint után 66 500 forintot utaltak, mert ugye vontak 18,5 százalékos TB-t és 15 százalékos SZJA-t. Most innentől a három gyerekesek mentessége kapcsán az édesanyának a bruttó 15 százalék SZJA-t nem vonják, csak a 18,5 százalék TB-t, tehát minden 100 ezer forint után 81 500-at utalnak. A 81 500 nem 15 százalékkal több, mint a 66 500, hanem 22,6 százalékkal. Tehát ebben az esetben az édesanyának a keresete az majdnem negyedével több, mint ötödével nő a nettó érték, az utalt érték akkor is, hogyha a bruttója nem változik. A másik ilyen tévhit, az pedig ami hozzám eljutott az ilyen Facebook hozzászólásokból, az az, hogy mi van azokkal az anyukákkal, akinél úgy született meg a három gyerek, hogy született először kettő, aztán eltelt 8-10 év, aztán született meg a harmadik. És már mind a három nagykorú felnőtt, tegyük fel. Ez az anyuka ugye nem volt 12 éven keresztül, három gyerek után családi pótlék jogosult. De nem is ez a kérdés, hogy legyen három gyerek után 12 éven keresztül, hanem külön-külön minden gyerekre meg kell vizsgálni, hogy volt-e 12 éven keresztül, és ha igen, mármint családi pótlék jogosult, hogyha 12 éven keresztül volt minden gyermeke után családi pótlékra jogosult, és van három gyermeke, akkor ő már a mentességgel élhet élete végéig, addig, amíg dolgozik.

- Mi történik abban az esetben, hogy ha valaki most várandós a harmadik gyermekével?

- A harmadik gyerekkel történő terhesség idején azért vizsgálni kell, hogy hol tart a terhesség alapvetően, és érdemes időben bejelenteni a munkáltató felé ezt az eseményt, főleg ott a harmadik trimeszter környékén érdemes mindenféleképpen bejelenteni. De én javaslok valamit. Van a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján egy családi adókedvezmény kalkulátor. Ott nem csak a három gyermekesek esetében, hanem az egy-két gyermekesek esetében is, külön az apákra, külön az anyákra, vagy együtt a családra, kiszámolható, hogy mely esetben kinek, hogy alakul az adókedvezménye. Mindenki menjen fel a honlapra, a kormány.hu-n belül családi adókedvezmény kalkulátort keresse, és ott a saját esetére tudja kalkulálni, hogy most, ’26-ban, ’27-ben és ’28-ban, hogy alakul az adókedvezménye.

- Hányan lehetnek érintettek az újonnan bevezetett kedvezményben?

- Magyarországon a 2022-es népszámlálás adataiból kiindulva körülbelül olyan 250 ezer anyára számítunk, hogy nagyjából maximum ennyien kaphatnak. Foglalkoztatottak közül, akik három gyermekesek igazából, azok 2022. október elsején, amikor a népszámlálás volt, akkor nagyjából negyedmillióan voltak. Hogyha ehhez hozzáadjuk, mondjuk a jövő januárra már a kedvezményezettek és mentesek rendszerét, akkor összességében már 1,8 millió emberről beszélünk, hisz egy nagyon kiterjedt családbarát adózási rendszer alakul ki jövő januárra, ami még tovább fog fejlődni egészen 28-ig majd. Hogyha ez a kormány, a mostani kormány, a Fidesz kormány meg tudja tartani a hatalmát a választások után is, akkor ez az adórendszer tovább fog fejlődni, tovább fog bővülni. A jövő januári adatokat, ha vizsgáljuk, akkor nagyjából 1 millióan lesznek azok, ennyien voltak az előző években is, akik a családi kedvezményt vehetik igénybe egy gyerek után vagy több gyermek után. És mivel a mentesség bővül ugyan, de az esetek nagy részében tényleg így lesz, hogy ha az anya mentes, akkor esetleg az apa fogja igénybe venni ezt a családi kedvezményt, ezért azt gondolom, hogy lényegesen nagy létszámban nem fog csökkenni a családi kedvezményt igénybe vevők száma alapvetően. Mentességről, ha gondolkodunk, akkor úgy jön ki kb. 800 ezer fő jövő januárra, hogy ebbe benne lesznek a 25 alatti férfiak, nők, akik foglalkoztatottak, benne lesznek a 30 alatti akárhány gyerekes édesanyák, és benne lesznek a jelenleg már három gyermekes vagy annál több gyermekes foglalkoztatott édesanyák, és januártól a 40 alatti legalább két gyermekes édesanyák. Így együtt, ez az egész csomag kb. 800 ezer fő foglalkoztatottat érinthet. Na most, hogyha olyan 4,8 millióan vannak most adóalanyok, aki kereset után adózik, ebből olyan 4,7 millió környéki szokott lenni a havi szinten foglalkoztatott, de hát nagyon sokan vannak, akik nem egész esztendőben foglalkoztatottak, hanem vagy pályakezdők szeptemberben kezdenek dolgozni, vagy nyugdíjba mennek az év folyamán valamikor, vagy diákok, akik egy-két hónapot dolgoznak nyáron, tegyük fel. Tehát így lesz több az adóalany, mint amennyi a havi átlag foglalkoztatott. De hogyha ehhez viszonyítjuk a 4,7-4,8 millióhoz, azt az 1,8 milliót, aki januártól jogosult lehet ezekre a kedvezményekre, akkor azért akárhogy nézzük több, mint egy harmada a foglalkoztatottaknak élhet, jogosult lehet ezzel a két nagy kedvezmény típussal. És akkor még az apróbbakról nem szóltunk, az elsőházasok kedvezménye, vagy a valamilyen betegséggel élők kedvezménye, vagy bármi egyéb más kisebb létszámoknak szóló kedvezmény.

- Mekkora jelentőségű ez a mértékű kedvezmény?

- Én ezeket azért emlegetem igazából, mert ilyen mértékű, kiterjedt kedvezményrendszer soha korábban nem volt a magyar gazdaságtörténetben. 1988. január 1-eja óta van SZJA-nk, ilyen mértékben, ilyen létszámban, ilyen arányban még soha nem voltak kedvezményezettjeink, és nem tudok róla, hogy lenne Európában, máshol (18:38) ilyen hatalmas kedvezményrendszer. Már eleve a nem kedvezményezettek munkája utáni adó- és járulékterhek is jelentősen lecsökkentek 2009-10-hez képest, hisz azért arról tudjunk, hogy a mostani adórendszer, az egykulcsos rendszer, az nem csak azért nagyon jó, mert nagyon könnyen számolható, és ezért nem inspirál arra, hogy feketén-szürkén foglalkoztassunk és fizessünk úgy, hogy abból ne legyen se TB-je, se nyugdíja, se semmije a munkavállalónak, hanem azért is nagyon jó, mert a mostani 15% az kisebb, mint 2010-ben a legalacsonyabb adókulcs volt, vagy 2009-ben, tehát efölött volt mindig a több kulcsos rendszereinkben, a korábbi több kulcsos rendszereinkben az adókulcs. Összességében 2009-ben egy-egy átlagkeresetű foglalkoztatottól több, mint 20%-ot elvontunk adóba a bruttókeresetéből. Most az átlagkeresetű, meg a nem átlagkeresetű foglalkoztatottól is 15%-ot vonunk el. Hogyha azok az adókulcsok életbe lépnének, amit a TISZA tervezett, ugye hallottuk biztos sokan, hogy a TISZA párt megemelné a kulcsokat méghozzá, úgy, hogy több kulcsos rendszert vezetne be, akkor az átlagkeresetű foglalkoztatott megint több, mint 18%-os adóteherrel szembesülhetne. Most a 15%-unk az EU és az OECD átlaga alatt van. A 20%-unk anno a második legnagyobb érték volt alapvetően. Akkor a munkát terhelő terhek 2009-ben a második legnagyobbak voltak az OECD-ben, Belgium után mi jöttünk. A 18%-kal megint fölpattannánk az OECD átlaga és az EU átlag fölé is. Tehát azért ez pont az a dolog, amivel nem érdemes a legnagyobbak között lenni, azt hiszem, mert itt nem előny az, hogyha a legnagyobb elvonásban vagyunk, hanem inkább nagy-nagy hátrány, én azt gondolom.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink