Gazdaság

Magyarország nem mondhat le a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeiről

Az internet megjelenése csak az előszobája volt a 21. század technológiai forradalmának

Magyarország nem mondhat le a mesterséges intelligenciában (MI) rejlő lehetőségeiről, mert amiket ezek közül elszalaszt, azokat mások fogják kihasználni – mondta a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a hétfői Mesterséges Intelligencia Workshop megnyitóján, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) központjában.

Magyarország nem mondhat le a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeiről
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Palkovics László közölte, hogy az MI-befektetések finanszírozását a kormány is fontosnak tartja, ennek érdekében az év végén 73 milliárd forintos kerettel jelenhet meg felhívás korai fázisú vállalkozások számára. A továbbiakban a tervek szerint több mint 50 milliárd forintos kerettel uniós eljárásban újabb felhívás jelenhet meg, a finanszírozáshoz piaci befektetők is csatlakozhatnának – tette hozzá.

Az MNB elnöke a folyamatok alapján úgy véli, hogy az internet megjelenése csak az előszobája volt a 21. század technológiai forradalmának. Varga Mihály szerint az MI gazdasági hatása ma már világszerte meghatározó, térnyerése pedig a jegybankoknál is visszafordíthatatlan folyamat.

Kapcsolódó írásaink