Gazdaság
Válság ide vagy oda, a gumikacsa még mindig jó üzlet
Imádják a gyűjtők és a millenárisok

Ha úgy néz ki, mint egy kacsa és úgy hápog, mint egy kacsa – akkor csak egy gumikacsa lehet a Duck World boltjainak polcain sorakozó megszámlálhatatlan fajtából. A cég négy kiemelt helyen lévő boltot üzemeltet Londonban, egyet Miamiban, és virágzik annak ellenére, hogy sorra mennek tönkre más árukat kínáló kiskereskedelmi láncok világszerte.
A cég 700 különféle gumikacsát árul a legkülönbözőbb méretben és változatban. A legnépszerűbb modellek közé tartozik a szuperhősök ihlette „Spidy Duck” és a turisták által kedvelt „Telephone Booth” kacsa. Némelyik bolyhos, kerámiából készült vagy színváltós, és nem mindegyikkel lehet fürdeni, mert nem bírja a vizet.
A négy londoni üzletben az árak az öt font és a három számjegyű összeg között mozognak, a cég mégis boldogul, miközben hanyatlik az ország kiskereskedelmi szektora.
Igaz, az utóbbi hónapok a Duck World számára is egyre nagyobb kihívást jelentettek, ismerte el a CNBC-nek Irina Fedotova, aki Filip Perkonnal 2023 januárjában alapította a céget, hogy „boldogságot terjesszen”.
A tartós, még mindig 3,4 százalékos infláció, a bérek emelkedése és a növekvő adóterhek miatt kénytelenek voltak árat emelni.
A gumikacsa előnye a hűséges vásárlói bázis
A gumikacsa azonban ikonikus termék, imádják a turisták, az ajándékot vadászók és a gyűjtők is, a legnagyobb vásárlóréteg pedig meglepő módon az 1980-as évek eleje és az 1990-es évek közepe között született millenniumi generáció, de van, aki azért vesz gumikacsát, hogy gyakorolhassák a gyerekei a célba lövést vízipisztollyal.
Jonathan De Mello kiskereskedelmi elemző, a JDM Retail vezérigazgatója azzal magyarázza a sikert, hogy az ilyen üzleteknek meglehetősen hűséges a vásárlói bázisa, és a gyűjthető darabok egyébként is élveznek bizonyos immunitást a makrogazdasági visszaeséssel szemben.
Szerinte a Duck World „rendkívül magas” megtérülést érhet el a gumikacsák eladásából, mivel a bruttó árrés legalább 70, de akár 80-85 százalékos is lehet az alacsony nyersanyag- és gyártási költségeknek köszönhetően.
Brit design, kínai gyártmány
A gumikacsák zömét az Egyesült Királyságban tervezik és Kínában gyártják, a Miami üzlet számára ezért nagy gondot jelent az amerikai-kínai vámháború. Fedotova elmondta, hogy próbálnak alternatívát találni, de az Egyesült Államokban semmiképpen nem éri meg a gyártás.
Nem csupán a gumikacsa, hanem általában a játékgyártásban szinte abszolút a kínai monopólium, az S&P Global Market Intelligence adatai szerint a geopolitikai feszültségek ellenére az év első hat hónapjában még mindig a világ második legnagyobb gazdasága adta a globális export 71,4 százalékát, a részesedése 2019 első felében még 76,8 százalék volt. Összehasonlításképpen az Egyesült Államok részesedése mindössze 1,1 százalék.
Gumikacsát gyártani azonban nem lehetetlen ott sem: a hírességek által engedélyezett gumikacsák gyártója, a CelebriDucks azzal büszkélkedik, hogy a termékei „100 százalékban Amerikában készülnek”, Ohióban és Michiganben.
Mindenhol örök sláger a gumikacsa
A gumikacsát egyébként nem csupán a Duck World üzleteiben lehet venni, megtalálhatóak London számos szuvenírboltjában is. Bécsben a turisták képesek 14 eurót fizetni a Wolfgang Amadeus Mozartot megszemélyesítő gumikacsáért.
A játékok összességében nagyon jól mennek: a SumUp adatai szerint 2024-ben a forgalmuk a második legnagyobb növekedést könyvelhette el 2020 óta az Egyesült Királyságban. Nemzetközi szinten pedig a Popmart Labubu babáiért tört ki az őrület – állítja a VG.