Gazdaság

Népszerűek a távhőpályázatok

100 milliárdnyi forrás válik elérhetővé a nyáron

A benyújtási lehetőség megnyitásának napján 15 távhőszolgáltató jelentkezett a Jedlik Ányos Energetikai Programban hatékonyságjavító infrastruktúrafejlesztésekre elérhető támogatásra. További mintegy 30 cég kezdte meg a kitöltést az online felületen - közölte hivatalos Facebook oldalán csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Népszerűek a távhőpályázatok
Egyre nagyobb szerepet játszik a távhő a megújulóenergiaforrások térnyerésében
Fotó: MH-archív/Hegedüs Róbert

Az összesen 45 milliárd forint vissza nem térítendő forrásból 25 milliárd forint hasznosulhat az energiahatékonyság fokozásában, 20 milliárd forint pedig a megújuló energia alapú hőforrásokra, hulladékhő hasznosításra és meglévő távhővezetékkel való összekapcsolásukra fordítható.

Emlékeztettek: egy pályázó minimum 20 millió, maximum 1,5 milliárd forint támogatást igényelhet. A kérelmeket öt szakaszban lehet benyújtani, ezek közül a tegnap megnyílt első július végéig tarthat. Az egy etapban befutó pályázatok tartalmi értékelésük alapján kapnak támogatást. Nem a beérkezés sorrendje számít tehát, hanem a megfelelő, gondos előkészítés vezet sikerre - hívta el a figyelmet a minisztérium.

Hétfőn kezdődött meg a kivitelezői és termékregisztráció a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek szóló 5 milliárd forintos kiírásban. Itt kilenc szolgáltató jelentkezését már jóvá is hagyta a pályázatkezelő.

A program élesben június 30-án indul majd el. A 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás jóvoltából összesen akár 200 ezer háztartásban valósulhatnak meg a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételét szolgáló beruházások.

Az okosmérővel felszerelt társasházak lakói tényleges fogyasztásuk alapján, kevesebbet fizethetnek a távfűtésért -emelte ki az EM. Július 21-től lehet pályázatokat benyújtani a Jedlik-program másik távhős kiírására.

A távhőtermelők 51 milliárd forintos keretből igényelhetnek támogatást a rendszereik megújuló alapú korszerűsítésére. Egy nyertes pályázatra legalább 200 millió és legfeljebb 3,5 milliárd forint ítélhető meg.

A felhívások előmozdítják a földgáz kiváltását ipari hőszivattyúkkal, földhővel vagy biomasszával, ezzel mérséklik Magyarország importkitettségét. A csővezetékek felújításával, szigetelésével visszaszorítható a hálózati hő- és vízveszteség, ami megkönnyíti az iparági társaságok gazdálkodását.

A működési hatékonyság javítása csökkenti a rezsivédelmi alap terheit, kényelmesebbé teszi a távfűtött lakásokban élő családok életét - mutatott rá az EM.

Kapcsolódó írásaink