Gazdaság
„Megérte” keménykedni az EU-nak Kínával
Hazug jószágok a ritkaföldfémek - lévén egyáltalán nem ritkák. Ugyanakkor hiába van belőlük relatíve sok, kevéssé fordulnak elő koncentráltan, hanem sokkal inkább az elszórtság a jellemzőjük. S mivel csekély a gócpontok száma, így tízből kilencszer a kitermelésük sem igazán éri meg. Ez pedig annyit tesz, hogy azok az államok, melyek a kivételeket uralják, monopóliumot képesek teremteni egy-egy, vagy akár több ásvány esetében.
Tudományos oldalról közelítve a kérdést e család tizenhét tagból áll. Gazdasági (és ezen keresztül társadalmi, sőt, világpolitikai) szerepük elvitathatatlan, elegendő talán a chipgyártásban betöltött fontosságukra utalni. (Modern processzorok híján ez a cikk sem születhetett volna meg, s nem olvasná a kutya sem.)
A szakirodalom szerint 1948-ig a világ ritkaföldfémeinek nagy részét India és Brazília biztosította, majd hosszú évekig Dél-Afrika vezette a piacot. Az 1962-től az 1980-as évekig, azaz a szóban forgó telep kimerüléséig a kaliforniai Mountain Pass az Egyesült Államokat a világ egyik vezető kitermelőjévé tette, majd föltűnt a színen Kína. (Sovány vigasz a céltalanul keménykedő és jelen állás szerint hoppon maradó EU-nak, hogy a régi indiai, brazíliai és dél-afrikai lelőhelyek ma is aktívak, csak éppen az arrafelé felszínre hozott mennyiség tárgytalan az igényekhez képest.)
Kína 2017-ben a világ ritkaföldfém-kitermelésének 81 százalékát adta - mely arány bizonyos ércek tekintetében mára kilencvennyolcra kúszott föl. Nem mellékesen Peking durván 44 millió tonnás ismert készlet fölött diszponál - míg a következő legnagyobb, egyenként 21 millió tonnás tételt Oroszország, Vietnám és Brazília földje rejti. 2017-ben Ausztrália volt a második a maga tizenöt százalékával, ám e mutató korunkra nagyjából megfeleződött. Az pedig nem vetít előre semmi jót, hogy a kontinensen mindössze négymillió tonnányi feltárható anyag parkol.
A mianmari Kachin régió a világ egyik jelentős ritkaföldfém-forrása - lehetne, ha nem dúlna ott éppen polgárháború, amely mind a bányászatot, mind a fuvarozást he nem is lehetetlenné, de életveszélyessé és iszonyatosan bonyolultá, s legfőképpen vállalhatatlanul drágává varázsolja.
A kitermelés felől nézve is brutális Kína szerepe - 2023-ban durván 180 ezer tonnával lépett a piacra Peking. A második az USA cirka ötvenezerrel, a bronzérmet pedig Ausztrália viszi 28 ezer tonnával. Brazília hatszáz, India, Oroszország és Madagaszkár nagyjából fejenként háromezer, míg a konfliktuszónává vált Thaiföld tízezer tonnát tud fölmutatni.
Durván három éve Svédországban, tavaly pedig Norvégiában fedeztek fel új, állítólag jelentős ritkaföldfém-lelőhelyet, de ezek kitermelése nem lesz szimpla, pláne egy-két esztendőn belül elindítható projekt. Arról nem is szólva, hogy a helyi környezetvédők biztosan nem fogják tétlenül szemlélni, hogy ezek az üzemek beinduljanak. Ami nem is nagy csoda, hiszen a ritkaföldfémek kitermelése a természet (és annak védelme) szempontjából mindennek nevezhető, csak könnyed fáklyás menetnek nem.
Viszont az is igaz, hogy nélkülük nincs semmiféle zöld átállás - pláne abban az agyament formában, ahogy azt Brüsszelben a valóságtól „csöppet” elrugaszkodva elképzelik.
