Gazdaság

„Az idősebb polgártársainkra tekintettel kell lennünk”

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője törvénymódosítási javaslatban kezdeményezi, hogy a négyszáz négyzetméter feletti alapterülettel rendelkező kereskedelmi egységeknek legalább egy, ember által működtetett pénztárat kelljen biztosítaniuk a vásárlók részére.

„Az idősebb polgártársainkra tekintettel kell lennünk”
Simicskó István hangsúlyozta, hogy az idősebb korosztályra is mindig tekintettel kell lennünk
Fotó: Facebook/Simicskó István

Simicskó István a KDNP Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban elmondta: az elmúlt időszakban több nyugdíjasszervezet felkereste azzal a problémával, hogy tapasztalataik szerint a kereskedelmi egységekben nagyon sok helyen már csak automata pénztárgépeknek lehet fizetni.

Fontosnak nevezte, hogy ezen változtassanak, mondván, „az idősebb polgártársainkra tekintettel kell lennünk”.

Tegyék lehetővé négyszáz négyzetméter feletti üzlethelyiségekben a kereskedők azt, hogy természetes személynél, pénztárosnál fizethessenek a bevásárlást követően a nyugdíjasok vagy azok, akik ezt igénylik – javasolta a kormánypárti politikus.

Indítványa szerint a vásárlóknak szabadságot kell adni az ügyben, hogy választhassanak: készpénzzel vagy kártyával, automatánál vagy természetes személynél fizetnek.

A kereskedelem is arról szól, hogy emberközpontúvá kell tenni – tette hozzá Simicskó István, aki szerint az automatizálási folyamatok felgyorsultak, amely bizonyos értelemben kényelmesebb a kereskedőnek és a bankoknak is, de lehetővé kell tenniük a hagyományos vásárlást is a jövőben.

Kapcsolódó írásaink