Gazdaság

A siker titka a hagyomány, a minőség és az innováció

A cél az, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképes legyen

A siker titka a hagyomány, a minőség és az innováció, hiszen a cél az, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképes, válságálló, fenntartható, tudásalapú legyen – mondta az agrárminiszter kedden Tiszafüreden.

A siker titka a hagyomány, a minőség és az innováció
Nagy István: Sikeresek a kormány felhívásai, a magyar agrárium dinamikusan fejlődik
Fotó: Facebook/Nagy István

Nagy István, a Komplex technológiával előállított, magas biológiai értékű érlelt sonka termékcsalád létrehozása című projekt záróeseményén gratulált a Hegedűs-Hús Manufaktúra Kft.-nek. Fontosnak nevezte, hogy Magyarországon ehhez hasonló üzemek, cégek jöjjenek létre, szavai szerint ezért dolgozik a magyar kormány tizenöt éve.

A tárcavezető elmondta: a bennünket körülvevő világ kihívásaival – ezek között említette például az éghajlatváltozást, a takarmány-előállítás nehézségeit, a vírusokat – csak akkor tudunk szembenézni, ha minden erőnkkel azon vagyunk, hogy az innováció, a tudás jelen legyen a termékelőállítás során.

Kapcsolódó írásaink