Gazdaság

Tizenhat százalékkal csökkent az érintett élelmiszerek ára

Az NGM a beszállítókkal is tárgyal

Az árrésstop harminc termékkategória mintegy ezer termékét érinti, a hétfő esti adatok alapján ezeknek az élelmiszereknek az ára átlagosan 16 százalékkal csökkent – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Tizenhat százalékkal csökkent az érintett élelmiszerek ára
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az előző nap bevezetett árrésstopról tartott budapesti sajtótájékoztatón 2025. március 18-án
Fotó: MTI/Lakatos Péter

A miniszter elmondta: a 16 százalékos átlagos csökkenés meghaladja a kormány várakozását, és mivel még vannak átárazások, az árcsökkenés még nagyobb is lehet. Az első tapasztalatok alapján sikeres a beavatkozás – jelentette ki.

Az árakat a március 13-i adatokhoz hasonlítják. Legnagyobb mértékben, több mint ötven százalékkal egyes tejek, joghurtok, tejfölök, túrók és zsiradékok árai csökkentek – jelezte.

Kedden este tárgyal a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a beszállítókkal, akiket szintén arra kérnek, hogy önkéntesen vállalják áraik fixálását. Ha ezt nem teszik meg, akkor náluk is szabályozási eszközzel élnek – közölte Nagy Márton. Hozzátette: ha a beszállítók nem emelnek árat, akkor csak árcsökkenés lesz a következő időszakban.

A miniszter ismertette: az ezer termékből mintegy 760-nál csökkentek az árak, míg 160-nál nem volt árcsökkenés, amely lehetséges, ha tíz százalék alatt volt az árrés.

Körülbelül hetven esetben tapasztaltak kis áremelkedést. Ezt vizsgálva két okot találtak: egyrészt adathibát, másrészt, hogy március 13-án egyes termékeknél éppen akció volt, és ennek befejezése után emelkedett az ár – mutatott rá.

Az online Árfigyelőbe feltöltik a március 13-i listát, és ehhez lehet mindennap hasonlítani a termékek ármozgását – hívta fel a figyelmet.

A miniszter emlékeztetett, a kormány május végén dönt majd arról, hogy az árrésstop befejeződik, folytatódik, vagy akár tovább kell lépni, mert nagyobb árcsökkenést kell elérni.

Az üzletek esetleges mennyiségi korlátozásai kapcsán Nagy Márton hangsúlyozta: ellátási zavar nem lehet, minden fogyasztó számára elérhetőek lesznek a termékek, nem kell megrohanni a boltokat, szükségtelen készleteket felhalmozni. A mennyiségi korlátozások a kereskedők egymás közötti vásárlási lehetőségeinek korlátozására irányulnak, nem a fogyasztók vásárlásaira – emelte ki.

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta azt is: az árrésstop az élelmiszerek mintegy harmadát érinti. Ha az ellenőrzések során azt tapasztalják, hogy elindul a többi termék árának emelkedése, akkor azt vissza fogják szorítani – jelentette ki Nagy Márton.

Kapcsolódó írásaink

Jön az árrésstop!

ĀMárcius közepétől 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot!