Gazdaság
Aláírta az MNB új elnöke az első forint bankjegyet
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy az MNB által kibocsátott bankjegyek jelzik az önálló monetáris politikát

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy az MNB által kibocsátott bankjegyek jelzik az önálló monetáris politikát, valamint a jegybank és a gazdaság szereplői közötti szerződést. Az intézmény elnöke az ünnepélyes bankjegy-aláírást úgy tekinti, mint ennek a szerződésnek a megerősítését és megújítását. A hivatalba lépő jegybankelnököknek hagyományosan az egyik első feladata a bankjegyeket ellátni a kézjegyükkel, amely szimbolizálja a magyar fizetőeszköz stabilitását, értékmérő funkciójának alapjait – fogalmazott.
Varga Mihály hozzátette, hogy a pénzkibocsátás joga évezredek óta összekapcsolódik a szuverén államisággal, ezért láthatók a magyar történelem legkiemelkedőbb országépítői a forintbankjegyeken.
Az alapanyagukat előállító Diósgyőri Papírgyár Zrt. Európa legrégibb folyamatosan működő papírgyára, a Pénzjegynyomda Zrt. pedig már 100 éve működik. Az itt készült pénzek a legmodernebb alapanyagokat és biztonsági elemeket ötvözik a legkorszerűbb nyomtatási technológiával, a hamisítás elleni védelem terén pedig világszinten is az élvonalba tartoznak – hangsúlyozta.
Az MNB elnöke közölte, hogy munkája során a stabilitást, a függetlenséget és az átláthatóságot fogja alapelvként követni. Hozzátette: a jegybank fegyelmezetten és következetesen folytatja az inflációellenes monetáris politikát, hogy támogassa a magyar gazdaság fenntartható növekedését és erősítse a pénzügyi rendszer stabilitását.
Varga Mihály azt ígérte, hogy a vezetése alatt az intézmény fokozott figyelemmel kísér minden folyamatot és kockázatot, és határozott választ ad, ha azok veszélyeztetnék a jegybanki célokat. Hangsúlyozta, hogy az MNB függetlenségét törvény garantálja, de ez nem jelent elzárkózást, ezért a legjobb nemzetközi gyakorlatoknak megfelelően, a felelősségi viszonyokat tiszteletben tartva együttműködnek a kormánnyal és a pénzügyi szervezetekkel.
Varga Mihály elmondta azt is, hogy az új vezetés a jogszabályi keretekben meghatározott klasszikus jegybanki mandátum végrehajtását tekinti az elsődleges feladatának, más tevékenységeit mérsékelni fogja, a gazdálkodási fegyelmet és a működés átláthatóságát kiemelten fontosnak tekinti. Hozzátette, hogy az MNB „nem elefántcsonttorony”, az itt folyó elméleti munka a jegybanki programok megvalósításának eszköze, amely szorosan összefügg a döntéshozatallal annak érdekében, hogy erősödjön a magyar pénzügyi rendszert övező bizalom.
Kiemelt célnak nevezte emellett a kiszámítható beruházási környezet megteremtését is, és úgy látja, hogy a magyar gazdasági célokat elősegítő árstabilitás elérhető és hosszú távon fenntartható.