Gazdaság
Orbán Viktor: A legfontosabb dolog a család
A kormányfő a Kossuth Rádióban kezdte a napot

A minszterelnök szerint a legfontosabb dolog a család, és ezen filozófiára építkeznek ezek a lépések.
Elomdása szerint, ha munka van, minden van, az adórendszer erre épül. A kormányt akkor kinevették, amikor 2010 környékén arról beszélt, hogy itt 10 év alatt egymillió új munkahelyet teremtenek, de ezt sikerült megvalósítani.
Ha nem születik elegendő gyerek, akkor nem lesznek erős családok, erős ország nem lesz erős családok nélkül, ezért bevezettük a családi adókedvezményt – magyarázta, majd hozzátette: A családi pótlékot megtartották, de a több pénzt az adókedvezménybe tették, mert ott találkozott össze a munka és a gyermekvállalás, sokan ezért jöttek vissza a munkaerőpiacra, jellemzően cigány családok.
A kormányfő emlékeztetett, hogy a fiatalokat segítő intézkedéseket is bevezették, ezért nem kell a 25 év alattiaknak SZJA-t fizetni, majd a 30 év alatti anyáknak is lehetővé tették ezt, ezt pedig az követte, hogy a négygyerekes édesanyáknak életük végéig nem kell szja-t fizetniük.
Kiemelte: Most nyílt lehetőség a családi adókedvezmény két lépésben történő megduplázására, az egygyerekesek kapnak 20 ezer, a kétgyerekesek 80 ezer, a háromgyerekesek 200 ezer forintot vihetnek haza az adójukból.
A miniszterelnök az inflációról azt mondta, hogy véget kell vetni a hókuszpókusznak, és a kormánynak kell cselekednie. Kik, és miért emelik az árakat? Hol tud a kormány segíteni abban, hogy a termelők és a kereskedők ne emeljék az árakat? Ezekre a kérdésekre kell választ találni – tette hozzá. Hogy lesz 200 forintos tejfelvásárlási árból 450 forint?
Ha nem megy majd szép szóval, akkor majd kiderül, hogyan lehet rákényszeríteni a kereskedőket az árak leszorítására.
Mindezek mellet beszélt arról is, hogy az áfacsökkentés helyett az áfa összege a nyugdíjasokhoz kerüljön, mert így lehet a leghatékonyabban segíteni. Havi 10–15 ezer forintos visszatérítési összegben gondolkozik a kabinet – tette hozzá.
A USAID-botrány miatt kinevezett kormánybiztosról, László András fideszes EP-képviselőről elmondta: folytatni kell azt a munkát, amit Donald Trump és Elon Musk elkezdett, akik leleplezték azt a baloldali nemzetközi hálózatot, akik pénzt adnak embereknek, szervezeteknek, a médiának, hogy bizonyos véleményeket közvetítsenek az emberek felé.
Megvettek újságírókat, hogy azokat írják, amiket ők gondolnak a világról – fogalmazott a miniszterelnök. Példaként említette a migrációt, a gender kérdéseket és a háborút is, mint támogatandó ügyeket. Összegyűjti a kormánybiztos az információkat, és ezek alapjáén fogunk eljárni, és megalkotjuk a szükséges jogszabályokat, és utána érvényesíteni kell – közölte.
A miniszterelnök áttörést szeretne elérni az újfajta kábítószerek terjedésének megállításában.
Az ilyen szintetikus anyagokkal kereskedőkkel egyenesen kell beszélnünk, ha ezt folytatja, akkor súlyos büntetést fog kapni, olyat kap, hogy beszakad a füle. Hajtóvadászatot indítunk március elsejétől a kábítószer kereskedőkkel szemben – tette hozzá. Erre a feladatra a miniszterelnök Horváth László országgyűlési képviselőt kérte fel, aki kormánybiztosként tevékenykedik március 1-től.
A kormányfő leszögezte: az alaptörvénybe bele kell írni, hogy az ember férfi és nő. Nálunk még nem szabadult el a genderőrület, pedig óriási nyomás alatt állunk a nyugati világ részéről, ahol azt mondják, hogy ez a felfogás már idejétmúlt. Ennek a propagálása az iskolákban elfogadhatatlan, meg kell adni a jogot a szülőknek a védekezésre. A világ már csak olyan, hogy aki megszületik az vagy férfi vagy nő. A gyerekek védelmével élesen szemben áll a genderelmélet.
Ukrajna uniós csatlakozásáról Orbán Viktor elmondta, hogy ellenzi azt.
Nem lehet kijelenteni, hogy ez mindig így lesz, de itt és most elképzelhetetlen, mert tönkretenné a magyar gazdákat és a nemzetgazdaságot – zárta gondolatait a miniszterelnök.