Gazdaság

Már csaknem ötezer munkáshitelt folyósítottak

Nagy az érdeklődés a hitel iránt, amelyet az is mutat, hogy már több mint kilencezer igénylés érkezett

Már csaknem ötezer esetben folyósítottak munkáshitelt, a legtöbb fiatal vállalkozás beindításához, eszközbeszerzéshez vagy lakhatásra, gépjárművásárlásra szeretné fordítani a felvett összeget – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a TV2 Mokka című műsorában csütörtök reggel.

Már csaknem ötezer munkáshitelt folyósítottak
Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára
Fotó: Facebook/Varga-Bajusz Veronika

Varga-Bajusz Veronika kiemelte: nagy az érdeklődés a hitel iránt, amit az is mutat, hogy már több mint 9000 igénylés érkezett; a fiatalok átlagosan 3,8-3,9 millió forintot terveznek felvenni.

Felidézte, hogy a tízéves, maximum négymillió forintos kamattámogatott hitelt 17 és 25 év közöttiek vehetik fel, az igényléshez három hónapos alkalmazotti vagy vállalkozói jogviszony szükséges, és az ötéves magyarországi munkavállalás is feltétele a folyósításnak.

A program lényege, hogy olyan támogatást, lehetőséget adjanak a fiataloknak, amelynek segítségével el tudják indítani az életüket, a karrierjüket – tette hozzá.

Varga-Bajusz Veronika az idei Szakma Sztár Fesztiválról elmondta: a 18. alkalommal megrendezett esemény jelentősen kibővült, indulásakor 15 szakmában versenyeztek a fiatalok, most pedig már 75 szakmában mérettetik meg magukat.

Idén mintegy 12 ezren jelentkeztek, a középdöntőkbe 453 fiatal jutott tovább. Április végén lesz a döntő, ahol kiválasztják a legjobbakat, illetve ott dől el, hogy kik képviselik Magyarországot az európai, illetve a világversenyen – ismertette az államtitkár.

Kapcsolódó írásaink