Gazdaság

Ismét hibázott az eMAG?

Korábban jogellenes gyakorlat miatt kellett felelniük

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálja, hogy az eMAG vállalásának megfelelően támogatja-e a magyar vállalkozásokat – közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.

Ismét hibázott az eMAG?
Úgy látszik, az eMAG nem teljesítette vállalásait
Fotó: Facebook/EMAG Magyarország

A romániai központú e-kereskedelmi cég mintegy négymilliárd forint értékű intézkedéscsomagot vállalt egy 2021-ben lezárt versenyfelügyeleti eljárás eredményeként. Ennek a része a magyar vállalkozások online kereskedelmi jelenlétét támogató, mintegy 2,88 milliárd forintos program, amelynek lejárt a határideje – indokolták az utóvizsgálatot.

A GVH korábbi, 2014-ig visszanyúló vizsgálata az eMAG árfeltüntetési gyakorlatát találta jogellenesnek. A webáruház ennek korrigálását és a fogyasztók kompenzálását is vállalta a vállalkozások támogatása mellett, de az ellenőrzés szerint ezek a vállalások sem teljesültek hiánytalanul. A hivatal versenytanácsa jelentős bírsággal büntetheti a portált üzemeltetőit, ha a kötelezettségek nem teljesülnek, vagy azok igazolása elmarad – tették hozzá.

Kapcsolódó írásaink