Gazdaság

Uniós csúcstalálkozó a Mol-székházban

Az informális ülés az európai versenyképesség megőrzésére és megerősítésére összpontosított

A magyar EU-elnökséghez kapcsolódóan a budapesti Mol-székházban ülésezett az uniós Versenyképességi Tanács a tagállamok versenyképességért felelős minisztereivel és államtitkáraival – közölte a Mol hétfőn az MTI-vel.

Uniós csúcstalálkozó a Mol-székházban
Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató kiemelte, hogy a Mol egyre határozottabb fenntarthatósági célokat fogalmaz meg
Fotó: MH/Török Péter

Az informális ülés az európai versenyképesség megőrzésére és megerősítésére összpontosított, ami a résztvevők szerint a sikeres zöld átmenet feltétele. Ennek érdekében iparfejlesztést ösztönző környezetet sürgettek, a Mol pedig interaktív kiállításon mutatta be a fenntartható stratégiai területeit. A vállalat az eseményre berendezett egy lítiumlabort, szakértői pedig felvázolták, milyen lehetőségeket látnak a geotermikus energiában, a szén-dioxid leválasztásában és tárolásában.

A közlemény szerint Mol-csoport felügyelőbizottsági elnöke iparági és döntéshozói együttműködést sürgetett a versenyképesség érdekében. Az EU vezetésének túlszabályozás helyett kiszámítható és reális jövőképet, víziók helyett reális intézkedési tervet kellene készíteniük – tette hozzá Áldott Zoltán, aki szerint a Mol a beruházásaival felgyorsítja a zöld energiaátmenetet, fontos szerepet vállal a térség energiabiztonságában is, de szüksége van támogató környezetre - írták.

A Mol márciusban közölte, hogy frissítették a Shape Tomorrow című stratégiájukat a sikeres zöld energiaátmenet és a térség versenyképessége érdekében. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató a bejelentés alkalmából kiemelte, hogy a Mol egyre határozottabb fenntarthatósági célokat fogalmaz meg. Az iparvállalatok nem tudják átvállalni az energiaátmenet összes költségét, azok csak közösségi támogatással, hatékony szabályozással és együttműködéssel érhetők el, de a közös európai munkához a Mol partnerként csatlakozik – tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink