Gazdaság

Továbbra is együttműködünk az Egyesült Arab Emírségekkel + VIDEÓ

Szijjártó Péter jelentése szerint a mezőgazdaságban és az űrkutatásban lesznek közös projektek

Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek sokat profitált eddig is a kétoldalú együttműködésből, így a felek készen állnak a kapcsolataik további fejlesztésére – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Továbbra is együttműködünk az Egyesült Arab Emírségekkel + VIDEÓ
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Abdalláh bin Tuk ál-Marri az Egyesült Arab Emírségek gazdasági minisztere a tárgyalásukat követően tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. június 20-án
Fotó: MTI/Purger Tamás

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Egyesült Arab Emírségek gazdasági miniszterével, Abdalláh bin Tuk ál-Marrival közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 8 százalékkal bővült, és idén eddig a magyar export újabb 18 százalékos emelkedést produkált, ami jól mutatja, hogy a hazai vállalatok piacra lépése egyre sikeresebb a közel-keleti országban.

Ennek kapcsán üdvözölte, hogy mezőgazdasági együttműködési megállapodást írtak alá, amely további lehetőségeket teremthet a magyar élelmiszeripari termékek és technológiák kivitelére az Egyesült Arab Emírségekben.

Leszögezte, hogy az együttműködés szélességét demonstrálja, hogy emellett az űrkutatás területén is megállapodást írt alá a két ország, amely elősegíti majd a magyar űrhajósprogram nemzetköziesítését.

Kitért arra a zászlóshajó-projektre is, amelynek keretében új negyed épül a Rákosrendező vasútállomás környékén, ez a fejlesztés szavai szerint új lendületet ad Budapest fejlődésének.

„Új, modern, zöld, fenntartható városrész épül majd a rákosrendezői vasútállomás környékén, ahol ma elhagyott, romos ipari terület éktelenkedik. Ezt a területet újjáélesztjük, visszaadjuk a budapestieknek, visszaadjuk a magyar embereknek. Összetett, sport-, turisztikai, lakossági, gazdasági, üzleti funkciókkal rendelkező, új, modern zöld városrész jön ott majd létre” – közölte.

„A terület rendezési és kármentesítési munkálataira vonatkozó közbeszerzési előkészítési munkák már zajlanak (...) Az a cél, hogy az idei esztendőben már szeptemberben át tudjuk adni a területet a fejlesztő számára fejlesztésre alkalmas állapotban” – tette hozzá.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a világgazdaság növekedésével párhuzamosan az energiaigény is nő, s ez a folyamat csak gyorsulni fog a következő időszakban. „És arra a kérdésre, hogy hogyan lehet ezt majd környezetkímélő módon, hatékonyan és olcsón kiszolgálni, a válasz egyértelműen a nukleáris energia” – szögezte le.

Tudatta, hogy ezért abban is megegyeztek, hogy magasabb szintre léptetik a két ország kutatási, szakmai, oktatási és képzési együttműködését, valamint együtt fognak működni a nukleáris energiával szembeni negatív diszkrimináció ellen.

„Magyarország nagyon jól járt eddig is az Egyesült Arab Emírségekkel történő együttműködéssel, ezért az együttműködést tovább fejlesztjük” – mondta.

A miniszter kitért arra is, hogy az emberiség most a veszélyek korát éli, a világ számos súlyos biztonsági kihívással szembesül, ez pedig az ismételt blokkosodás irányába tolja a nemzetközi politikát. Kiemelte, hogy ez a trend élesen ellentétes hazánk érdekeivel, így a kormány ehelyett a konnektivitás erősítését szeretné látni.

„Mindkét ország közvetlen környezetében biztonsági válságok zajlanak, s mi mindketten olyan államban vagyunk, amelyek békét akarnak. De nemcsak békét akarunk, hanem beszélünk is a béke fontosságáról, és fel is lépünk ennek érdekében” - hangsúlyozta.

„És mi nagyra becsüljük az Egyesült Arab Emírségek bölcs, visszafogott, mérsékelt és felelősségteljes viselkedését, amellyel rendkívül fontos stabilizáló szerepet játszik a közel-keleti térségben” – jegyezte meg.

Érintette a háborús konfliktusok okozta rendkívüli gazdasági nehézségeket is, és leszögezte, hogy a béke megteremtése, a fegyveres konfliktusok lezárása igen komoly gazdasági érdek is.

Példaként említette a gázai válság egyik fontos következményét, a vörös-tengeri kereskedelmi hajózás veszélybe kerülését a terrortámadások miatt.

„Ez egy újabb olyan jelenség, amely az európai gazdaságban árfelhajtó hatással bírhat, mert a hosszabb szállítási útvonalak, a hosszabb szállítási idő, a dráguló szállítási költségek mind-mind áremelkedéshez, gazdasági nehézségekhez vezetnek” – jelentette ki.

„Az Egyesült Arab Emírségek és a térség országainak erőfeszítéseit nagyra becsüljük annak érdekében, hogy helyreállítsák a tengeri kereskedelem szabadságát és biztonságát a Vörös-tengeren, ami egyértelműen európai és egyértelműen magyar érdek is – fűzte hozzá.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink