Gazdaság

Üzbég miniszterrel tárgyalt telefonon Szijjártó Péter

Megállapodtak abban, hogy a közös projektekre tekintettel a bizottság ülését májusra hívják össze

Laziz Kudratov üzbég befektetési, ipari és kereskedelmi miniszterrel, a magyar–üzbég gazdasági vegyes bizottság társelnökével tárgyalt telefonon a külgazdasági és külügyminiszter.

Üzbég miniszterrel tárgyalt telefonon Szijjártó Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Fotó: AFP/Anadolu/Ozge Elif Kizil

Szijjártó Péter a megbeszélésről beszámolva keddi Facebook-bejegyzésében azt írta: megállapodtak abban, hogy a közös projektekre tekintettel a bizottság ülését májusra hívják össze. A projektek közül kiemelkedik a magyar vállalatok beruházásainak létrehozott ipari park az egyik üzbég szabad gazdasági övezetben.

Az ötvenhektáros területen a magyar vállalatok kedvező feltételek mellett valósítják meg beruházásaikat, illetve több tárgyalás is ígéretes fázisban van már, elsősorban a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az Üzbegisztánba irányuló magyar export a duplájára emelkedett az elmúlt tíz évben, és idén is meg fogja közelíteni a százmillió dollárt.

A miniszter úgy látja, hogy a kapcsolatoknak új lendületet ad a Taskent és Budapest közötti légi járat indítása, amely az előzetes tervek szerint tavaszra várható.

Szijjártó Péter brüsszeli programja és Indiába indulása között beszélt telefonon üzbég kollégájával – derül ki a bejegyzésből.

Kapcsolódó írásaink