Gazdaság

„A kínai gazdaság nyitva áll a befektetők előtt”

Leszögezte: az üzleti közösség észszerű aggályainak kezelésére aktív lépéseket fognak tenni

A kínai gazdaság nyitva áll a befektetők előtt – jelentette ki Li Csiang kínai miniszterelnök a davosi Világgazdasági Fórumon (WEF) mondott keddi vitaindító beszédében, kiemelve az országában rejlő befektetési lehetőségeket a lakosság gyors urbanizációja és a középosztály növekedése kapcsán.

„A kínai gazdaság nyitva áll a befektetők előtt”
A kínai gazdaság nyitva áll a befektetők előtt – jelentette ki Li Csiang kínai miniszterelnök
Fotó: Anadolu via AFP/Anadolu/Halil Sagirkaya

A tengerentúli cégvezetők az elmúlt negyven év óta először adtak hangot aggodalmuknak a kínai gazdaság hosszú távú növekedési kilátásaival kapcsolatban Kína pandémia utáni lassú gazdasági felépülése és az ingatlanpiaci visszaesés kapcsán.

A kínai miniszterelnök a világ üzleti vezetői előtt tartott beszédében a kínai gazdaság fellendüléséről számolt be, jelezve, hogy a becslések szerint 2023-ban 5,2 százalékos gazdasági növekedést értek el, amely meghaladja a hivatalos, ötszázalékos célt.

A kínai gazdaság továbbra is lendületben marad, képes kezelni teljesítményének hullámvölgyeit, amelyek nem változtatnak a hosszú távú növekedési tendencián – tette hozzá.

Li a legmagasabb rangú kínai tisztségviselő, aki Svájcba utazott Hszi Csin-ping elnök 2017-es látogatása óta.

A kínai miniszterelnök beszédében az „egészséges verseny” fontosságára hívta fel a figyelmet az együttműködés és az innováció fokozása érdekében, a versenyt korlátozó akadályok eltávolítására sürgetett, és az együttműködés fontosságát hangsúlyozta a környezetvédelmi stratégiák és a tudományos eszmecserék mentén.

Felhívta továbbá a figyelmet a globális ellátóláncok stabil és zökkenőmentes működésére is.

„A kínai piacon történő befektetés nem kockázatot, hanem lehetőséget jelent” – hangsúlyozta.

A vállalkozások régóta aggodalmukat fejezik ki a geopolitikai helyzet, az egyre szigorodó szabályozások és az állami vállalkozásokat érintő kedvező feltételek miatt.

Kínában a júliustól szeptemberig tartó negyedévi ciklusban 1998 óta először jegyeztek fel hiányt a külföldi befektetések volumenében.

A kínai miniszterelnök leszögezte: az üzleti közösség ésszerű aggályainak kezelésére aktív lépéseket fognak tenni.

Kapcsolódó írásaink