Gazdaság
Bódis László: A gazdaság versenyképességét az egyetemek versenyképessége alapozza meg
A kormányzat három olyan kulcsterületet határozott meg, ahol előrelépésre van szükség

Bódis László közölte: a kormányzat három olyan kulcsterületet határozott meg, ahol előrelépésre van szükség: a kutatói utánpótlást, hogy minél több fiatal lépjen be a természettudományos és műszaki felsőoktatásba, az innovációra nyitott vállalkozások arányának javítását, valamint a szellemi tulajdonnal kapcsolatos tudatosságot, a szabadalmak számának növelését.
A közeljövő kiemelt feladatának nevezte a kutatóintézetekben született tudományos eredmények piacra vitelét, valamint a science parkok fejlesztését.
Kovács Levente rektor köszöntőjében arról beszélt, hogy a 14 éves múltra visszatekintő egyetem mára nemcsak hazai léptékben, de régiós megmérettetésben is az egyik legjelentősebb műszaki felsőoktatási intézménnyé vált; „berobbant a nemzetközi köztudatba”.
Cser-Palkovics András, a működtető Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta: kulcskérdés az oktató és nevelő munkát végzők megbecsülése, ehhez az alapítvány minden támogatást megad.