Gazdaság

A G20 nem állapodott meg a károsanyag-kibocsátásról

Nem jutottak megállapodásra a globális károsanyag-kibocsátás csökkentésének konkrét céljaiban a világ gazdaságilag legfejlettebb húsz országát tömörítő csoport (G20) környezet- és éghajlatvédelmi miniszterei pénteki indiai tanácskozásukon, és újfent nem tudtak közös nyilatkozatot kiadni e témában.

Az ökoszisztémák védelméről és a műanyagszennyezés elleni küzdelemről viszont meg tudtak fogalmazni és kiadtak egy közös közleményt, valamint India mint házigazda írt egy saját összefoglalót.

„Most először a G20-csoport felismerte az óceánok klímavédelmet is szolgáló szén-dioxid-megkötő képességét” – hangsúlyozta Steffi Lemke német környezet- és természetvédelmi miniszter.

Ezenkívül a gazdaságilag legfejlettebb országok elkötelezték magukat az úgynevezett Montreal-protokoll végrehajtása mellett, amelynek célja, hogy a Föld szárazföldjeinek és vizeinek 30 százalékát 2030-ig védelem alá helyezzék.

A lehetséges klímavédelmi intézkedésekkel kapcsolatban néhány tagállam azzal a javaslattal állt elő, hogy a globális károsanyag-kibocsátás tervezetten 2025-ben érje el a maximális értéket, és csak ezután kezdjék csökkenteni azt.

„A G-20 még mindig nem képes vállalni a vezető szerepet a párizsi klímaegyezmény következetes és ellenállást nem tűrő végrehajtásában” – hívta fel a figyelmet Stefan Wenzel, a német minisztérium államtitkára, hozzátéve: a mostani tanácskozáson elért eredmények is elmaradtak attól, amire szükség lett volna a globális éghajlati célok eléréséhez.

A G20 országok nemzetközi szinten a globális károsanyagkibocsátás 80 százalékáért felelősek, miközben gazdasági teljesítményük a világ teljesítményének 85 százalékát teszi ki.

Kapcsolódó írásaink