Gazdaság

Kínában csökkent az ipari vállalatok nyeresége az idei első fél évben

Kétszámjegyű volt a kínai cégek nyereségcsökkenése az idei első hat hónapban éves összevetésben.

Kínában csökkent az ipari vállalatok nyeresége az idei első fél évben
Az állami cégek nyereségcsökkenése 21 százalék, a magáncégeké 13,5 százalék volt
Fotó: Jiang Kehong / Xinhua via AFP

A kínai statisztikai hivatal csütörtökön azt közölte, hogy a június végével zárult idei első fél évben az ipari vállalatok nyeresége 16,8 százalékkal, mintegy 475 milliárd dollárra esett éves összevetésben az öthavi 18,8 százalékos és a négyhavi 20,6 százalékos csökkenés után.

Júniusban a nyereség 8,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, miután májusban a profit 12,6 százalékkal esett.

A 41 fő ipari szektorból 29-nek csökkent a profitja a június végéig tartó hat hónapban.

A fél évben az állami cégek nyereségcsökkenése 21 százalék, a magáncégeké 13,5 százalék volt.

A statisztikai hivatal felmérése azokra a vállalatokra terjed ki, amelyek fő tevékenységből származó éves árbevétele meghaladja a 20 millió jüant (1 jüan=48,27 forint).

Tavaly az ipari cégek nyeresége 4 százalékkal csökkent, miután 2021-ben még 34,3 százalékkal nőtt.

Kapcsolódó írásaink