Gazdaság
Ősi állatfajtákat ment a Székely Géngyűrű program
Az őshonos háztáji fajták ellenállóbbak a járványokkal szemben, és ízletesebb a húsuk, mint a nagyüzemi fajtáké
– Hogyan jött létre a Székely Géngyűrű program?
– A háztáji, a családi gazdálkodás és állattartás megszűnésével lassan eltűnnek azok a régi, őshonos háziállatok, melyek évszázadokon keresztül segítették a megélhetést a Kárpát-medencében. Ez a tendencia mára nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is jellemzővé vált. Talán a Székelyföldön lehet még viszonylag gyakrabban családi gazdaságokat és háztáji állattartást találni, ami abból a szempontból szerencsés, hogy Erdélyben maradtak fenn nagyobb számban olyan háziállatfajok és -fajták, melyek európai viszonylatban is egyedülállónak számítanak. Mindenképpen fontos ezek megmentése az utókor számára. Azt gondoljuk, hogy az utolsó pillanatban vagyunk, amikor ezt még megtehetjük.
– Milyen állapotokat találtak az állattenyésztés szempontjából a 2014-es alapítás idején Erdélyben és Magyarországon?
– Ahogy hazánkban, úgy Erdélyben is jellemző, hogy kevés kivételtől eltekintve inkább már csak az idősebbek foglalkoznak háziállatokkal, ezért a „magállományok” létrehozása sehol nem volt egyszerű. Rengeteg kutatást végeztünk, hogy olyan, genetikailag megfelelő – a fajta alapjellegeit még hordozó – állatokat találjunk, melyeket érdemes megvásárolni. Ezek adták az alapját azoknak a génbankoknak, melyek hálózata a Székely Géngyűrű program lényegét jelenti. Voltak olyan fajták, sőt talán fajok is, melyek egyedeiből valószínűleg az utolsó néhány példányt sikerült megtalálnunk. Ebből a szempontból szerencsésnek mondhatjuk magunkat.
– Mi a különbség a nagyüzemi és a háztáji fajták, például a kendermagos „kapirgálós” csirke és brojler csirke között?
– Elsősorban a változatosság, amit a szakemberek biodiverzitásnak neveznek. Az ősi fajták – ahogy egy székely gazda mondta – pont olyanok, amilyennek az Isten megadta őket, míg az ember ebbe is bele nem babrált. Vagyis rendkívül változatosak. Akár színeikben, akár termetükben, de tulajdonságaikban és ellenálló képességben is nagyok a különbségek egy fajon belül is.
– Mi az előnye ennek a különbözőségnek?
– Egy komolyabb járvány esetén sem jellemző, hogy egy ilyen állomány teljesen kipusztuljon, szemben a nemesített, úgynevezett intenzív fajokkal, melyeket egy-egy cél érdekében fejlesztettek ki. Az egyik magas húshozamú, a másik sok tejed ad vagy éppen sokat tojik. Ennek általában az a sajnálatos velejárója, hogy genetikailag nagyon közeli egyedek alkotják az állományokat, hiszen az egyéb tulajdonságúak a nemesítés során kiszelektálódtak. Nem túlzás azt állítani, hogy az intenzív állományok egyedei szinte a klónjai egymásnak. A nemesítés velejárója, hogy a biodiverzitás és így az ellenálló képesség is csökken. A programunk kifejezetten arra irányul, hogy megtaláljuk és úgynevezett nukleusz állományokban megőrizzük azokat a fajtákat, melyekből valamikor a nemesítések is kezdődtek. Mint azt tudjuk, a jövő teljességgel kiszámíthatatlan. Meggyőződésünk, hogy meg kell őriznünk a lehetőségét annak, hogy bármikor visszanyúlhassunk az alapokhoz, esetünkben az eredeti génállományú fajokhoz és fajtákhoz.
– Hogyan zajlik a Székely Géngyűrű programhoz kapcsolódó tevékenység?
– Olyan ez, mint a szerelem. Nem megtalálni, hanem megtartani a nehezebb. Többéves munkával, elképesztő mennyiségű befektetett energiával létrejöttek és mostanra virágoznak ezek az állományok. Van annyi állatállományunk, hogy ezek tervszerű kezelésével a belterjességből eredő gyengülés sem fenyeget.
– Mi az újabb cél?
– A mentett fajok, illetve ezeken belül a mentett fajták számának növelése. Nehéz ügy ez, hiszen egyik napról a másikra, helyesebben egyik évről a másikra élünk, folyamatosan pályázunk, hogy működésünket, állományainkat fenntarthassuk. Egy váratlan szemléletváltás az EU-ban vagy egy olyan új döntéshozó, aki nem látja át ennek a munkának a lényegét, sok-sok év eredményét veszélyeztetheti, sőt minden túlzás nélkül akár pótolhatatlan fajtákat ítélhet halálra egy rossz döntéssel. Munkánk lényege ezért a génmentés mellett az elért eredmények megtartása, források keresése a génbankok támogatásához. Nem unatkozunk.
– Milyen állatokat, milyen fajtákat tenyésztenek, szaporítanak és milyen tulajdonságaik miatt?
– A tévénéző érdeklődő szemével nézve szépeket és jókat, a befektető szempontjai szerint inkább furcsákat. Tudni kell, hogy az őshonos háziállatok nem nőnek fel rekordidő alatt, nem válnak hatalmas proteingombócokká, nem fognak megdöbbentően sok tejet, tojást vagy húst adni. De cserébe ellenállóbbak, jellemzően ízletesebbek a termékeik vagy a húsuk, mint intenzív társaiké. Az is igaz, hogy ezeket az állatokat nem is igazán lehet ketrecben tápon vagy egyéb, nagyüzemi körülmények között tartani. Nehezebben viselnék, mint pesti gyerek a puliszkát. Ezek a fajták az évszázadok során a családi gazdálkodás körülményei mentén alkalmazkodtak. A báznai sertéstől a bánáti lúdon át az erdélyi tarka pulykán keresztül a szálas kecskéig, a szarvasmarha fajták tekintetében a mokánytól a csángó vagy sárga tarkáig, a juhoknál több berke fajta szintúgy, mint az erdélyi racka juh is megőrzésre kerül a programban. A sor szerencsére hosszú, lehetne még folytatni. A gentar.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy aki érdeklődik, ilyen állatot szeretne tartani, vagy be szeretne kapcsolódni ebbe a munkába, tájékozódhasson.
– Kikkel állnak kapcsolatban? Kiket tudnak bevonni a munkába?
– A Magyar Haszonállat-génmegőrző Egyesület mellett több társaság hozta létre a „géntár csoportot”. A csoport több irányú szakmai munkával támogatja és igyekszik segíteni a génmentés és génmegőrzés céljait. Szerencsére sok gazda is kapcsolódik a tevékenységünkhöz. Igyekszünk a lehető legtöbb uniós és hazai forrást is bevonni céljaink érdekében.
– A Székelyföldön milyen szempontból vannak meg ehhez a kellő adottságok?
– A székely tradíciók, a háztáji állattartás hagyománya, a múlt értékeihez való erősebb kötődés mellett elsősorban azért, mert Erdély az eredeti élőhelye azoknak a fajoknak és fajtáknak, melyeket csak ott lehet sikeresen megőrizni. Magyarország mai területén nincsenek „esztenák” azaz alpesi legelők, ahogy a Kászonok vagy éppen a Gyimes élőhelyeinek mikroklímája is jelentősen eltér a Magyarország kínálta körülményektől. Ha ezeket az állatokat idehozzuk, pár generáción belül alkalmazkodni fognak, és eredeti tulajdonságaik közül sok fontos elvész, ami kerülendő. Kevesen gondolnák, de egy erdélyi legelő növényösszetétele is nagyban különbözik az alföldi legelőkétől. Alapvetően fontos minden környezeti együttható megléte.
– Magyarországon hol van ehhez megfelelő hely, és ott milyen állatokat, fajtákat szaporítanak?
– Elsősorban olyanokat, melyek eredeti élőhelye a leginkább hasonlatos az ittenihez. A bánáti lúd vagy az erdélyi tarka pulyka például kitűnően érzi magát nálunk is, ezért valkói központunkban ezek tartását és szaporítását is végezzük. Ha valaki ilyen állatokat kíván tartani, nálunk be tudja szerezni őket.
– Miben jobbak ezek a fajták, mint a többi?
– Nem hiszem hogy jobb vagy rosszabb fajtákról lehet beszélni. Ezek másmilyenek, más célból is tarjuk őket. Eredeti génállományúak, ezért ellenállóbbak, erősebbek, egyedeiket tekintve változatosabbak. Nem is azoknak ajánljuk őket, akik nagyüzemi tartásra rendezkednek be, hanem inkább a kertben vagy az arra kialakított telken, családi gazdálkodás formájában hasznosíthatók jól, és nem arra vannak teremtve, hogy táppal etessék őket. Ezért cserébe ízletesebbek. Ha valakinek számít, mit tesz a családja asztalára, és adottak hozzá a körülményei, akkor egy kis tanulás után belevághat. Ez utóbbi mindenképpen ajánlatos: se a vállalkozó kedvű gazda, se az állat ne szenvedje meg végül az ötletet!
– Jól értem? Elmehet Önökhöz egy tenyésztő vagy egyszerű baromfitartó tojásért vagy kislibáért?
– Elméletileg igen, gyakorlatilag ott azért még nem tartunk, hogy tömeges vásárlói igényeket is kiszolgáljunk. Azt javasoljuk, hogy akit érdekel, keressen meg minket, találunk a számára megoldást.
– Hosszú távon átalakulhat a térségben a teljes állattenyésztés, oly módon, hogy az önök által kiemelt fajták kerülnek előtérbe?
– Annak nem látom realitását, hogy az intenzív állattartást és fajokat mennyiségében bármivel is ki lehessen váltani, de nem is ez a célunk. Mi megőrizni és azok körében szeretnénk újra elterjeszteni ezeket a fajtákat, akik számára a tradíciók, és az értékek őrzése fontos, és persze az ízélmény. A világ borús történéseit és az elszabaduló árakat látva talán újra lesz realitása a háztáji állattartásnak, ami most egy lassan eltűnni készülő, ezeréves tradíciónak tűnik. Persze ehhez támogatás és források, mondhatni akarat kell. Az uniós csatlakozással sajnos olyan törvények is megjelentek, melyek jelentősen akadályozzák a háztáji gazdálkodást. Jó lenne, ha törvényi szinten is komolyabb védelmet és jogi támogatást kapnának az ősi génállományú háziállatok, ami jócskán elősegítené a tartásukat is.
– Jöhetnek olyan környezeti változások, amik miatt szintén a régi fajták lesznek előnyben?
– Ha a globális felmelegedés helyett globális lehűlés kezdődne, az mindenképpen kedvezne a hegyi fajok alföldi tartásának. A viccet félretéve sajnos a folyamatok nem abba az irányba mennek, inkább az invazív, idegen fajok és fajták térnyerését figyelhetjük meg napjainkban. Abból a szempontból lehet érdekes ez a felvetés, hogy az eredeti fajok nagyobb alkalmazkodóképessége éppen egy ilyen, gyorsnak nevezhető változás során teheti őket újra értékessé. Ezek – magasabb biodiverzitásuk okán – gyorsabban, sikeresebben alkalmazkodnak a megváltozó körülményekhez, mint nemesített társaik.
– Kilenc évvel az alapítás után milyen állapotokról tudnak beszámolni?
– Számos erdélyi génbank után Magyarországon, Valkón létrehoztuk első telephelyünket, ami egyben a csoport székhelye is. Folyamatban van egy jászsági génbak létrehozásának az előkészítése, aminek a helyét már megtaláltuk. Amennyiben megfelelő forrásokhoz jutunk, a következő célunk a Jászság őshonos háziállatainak génmentése és génmegőrzése lesz Jászberény mellett.
– Támogatja-e valamilyen módon a magyar állam, és/vagy a román állam az önök tevékenységét?
– A magyar államtól évről évre elnyerünk forrásokat, ezek eddig elégségesek voltak a munkánk fenntartásához, de a bővítést nem teszik lehetővé. A román állam az elérhető uniós támogatáson kívül nem biztosít extra forrásokat, ez a helyzet – egyes ottani gazdák szerint – akkor változhatna, ha az ősi, egyes esetekben székely háziállatokat ősi román háziállatokként regisztrálnánk az ottani rendszerben. Ha a csángó sárga tarka szarvasmarha „ősi román sárga marha” néven pályázna, úgy valószínűleg jobban támogatnák. De lehet, hogy úgy sem. Ezt érthető okokból nem próbáltuk, egyébként sem akarunk konfliktusokat keresni, az értékőrzés nem erről szól. Szerintünk mindenki alapvető érdeke az ősi génállományok megőrzése lenne, tehát örülnénk, ha a román állam is közös értékként tekintene ezekre. Reméljük egyszer így lesz, mi például román származású gazdát is támogatunk. Mindenki a barátunk, aki ezekért a célokért tenni akar.
– Körvonalazódik-e nemzetközi összefogás?
– Nem jobban, mint a politikában. Pedig szerintem az ősi európai fajták és fajok európai, sőt globális értéket jelentenek. Egyébként vannak ilyen uniós források, elérésük a hazai rendszeren keresztül lehetséges. Itthon maradva, én úgy gondolom, hogy itt is – mint minden területen – kellene egy nemzeti minimum, ami mindannyiunk érdeke.
– Mit jelent a nemzeti minimum?
– Azt, amiben nincs vita, ami a gyermekeink jövőjéről, nem a következő választásról vagy éppen az év végi főkönyvi összegekről, esetleg egy multi vagy bármilyen külföldi érdekről szól. Amit konkrétan mi csinálunk, az sem tűnhet az intenzív, esetleg nemzetközi és multi nagyüzemi állattartás barátjának, de nem is vagyunk az ellenségeik. Hosszabb távon pedig éppen az ő érdekük is az, hogy legyen hová nyúlniuk, ha bajba kerülnek egy új járvány vagy a környezeti változás esetén.
– Találkoztak-e olyanokkal is, akik korábban nem tenyésztettek/gondoztak állatokat, de most bele akarnak vágni? Fel tudják-e mérni, kire érdemes állatot bízni, és ki az, aki fel sem fogja, mivel jár az állattartás?
– Mindkettőre van példa, sőt mindenre és annak az ellenkezőjére is. Szerencsére évről évre nő az eredeti állományok száma és az ezekkel foglalkozó gazdáké is. Ez a változás ugyan nem jelentős, de legalább a csökkenés megállt. Már ez is haladás. Mondják, hogy minden rosszban van valami jó, hogy vigasztaljon. A jelenlegi helyzet a maga borúja mellett talán újra lehetőséget nyújt a háztáji bővülésére, és mi segíteni tudunk azoknak, akik erre a célra alkalmas fajtákat és fajokat keresnek a háztájiba.
Klacsán Gábor, a MIGAFILM-csoport vezetője, filmrendező is hozzájárul az eltűnőben lévő ősi Kárpát-medencei állatfajok és -fajták mentéséhez, együtt dolgozik Koppány Gáborékkal, dokumentál, és keresi a népszerűsítés lehetőségeit.
– Hogyan tud részt venni egy filmgyártó cég ebben a munkában?
– Lelkesen. Talán egy pici szusszanattal hozzájárulni ahhoz, hogy új életet leheljen országunk a háztáji gazdálkodásba. Több rövidfilmmel dokumentáltuk a génmentés és génmegőrzés munkáját. Hamarosan elkészül egy közel egyórás dokumentumfilmünk, ami a Székely Géngyűrű program egészét megmutatja. Az állományok fotó- és filmdokumentációján kívül igyekszünk a téma egyéb exponálásában is segíteni, elsősorban társadalmi felelősségvállalás formájában. De ez csak egy frázis. Azt hiszem, hogy egy olyan célért dolgozunk, amivel egy film és reklámgyártó vállalkozás a világ más értelemben vett értékeihez, összességében a világhoz valami kézzelfogható jót is hozzátehet.
– Milyen újabb terveik vannak?
– Jó lenne, ha a reklámtérben is meg tudnánk jelenni a Géntár Csoport üzeneteivel, hozzásegítve a csoportot a nagyobb nyilvánossághoz, illetve ahhoz, hogy ezeket a fajtákat és fajokat nagyobb számban tartsák Magyarországon.
