Gazdaság

Kiemelkedő siker a Dunaferr eladása

Kiemelkedő siker a Dunaferr eladása, mert az elmúlt 30 évből nem nagyon van példa arra, hogy felszámolás alatt álló termelő cég megmenekült volna – mondta Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak.

Kiemelkedő siker a Dunaferr eladása
A kormány védelmi bizottságot állított fel, a Dunaferr pedig 2022. december 14-én felszámolás alá került
Fotó: Wikipedia

A gazdasági portál felidézi, hogy a GFM a héten jelentette be: a Liberty Steel mintegy 20 milliárd forintért megvette a felszámolás alatt álló vasművet.

Az államtitkár elmondta: a felszámolás még zajlik, a következő hetekben értékesítésre kerülnek a Dunaferr további vagyonelemei. A bevételek a felszámolás alatt lévő cégbe kerülnek, ahonnan a jogszabályoknak megfelelő sorrend alapján elégítik ki a hitelezőket – jelezte.

Az acélgyártáshoz szükséges eszközök, illetve ingatlanok két cégbe kerültek át, amelyekbe apportálni kellett a vagyonelemeket. Így az egyikbe a Hengerművek, azaz a downstream, a másikba pedig az upstream üzletág került, ahova a kokszoló és a kohók tartoznak – ismertette az ügylet részleteit.

Az értékesítés előzményeiről elárulta, hogy a brit hátterű, indiai tulajdonú cég csehországi gyárából biztosított szénszállítmánynak köszönhetően decemberben újraindult az egyik kohó és a hengerművek, a két cég közötti bérmunka-megállapodás pedig megalapozta a sikeres értékesítést.

Fábián Gergely hangsúlyozta: az indiai befektető a tulajdonosi jogokat az EU jóváhagyásáig nem gyakorolhatja, de addig folytatja a bérmunkát.

Emlékeztetett: a munkahelyek megvédésében Mészáros Lajosnak, Dunaújváros országgyűlési képviselőjének elévülhetetlen érdemei vannak. A kormány hat hónapra biztosította a vasmű mintegy ötezer dolgozójának a bérét a bérgarancia alapból.

A foglalkoztatottság fenntartása szempontjából Fábián Gergely ígéretesnek nevezte, hogy a cég elkötelezett a munkavállalók iránt, amit a Dunaferr szakszervezetei is megerősítették.

Kiemelte: a Dunaferr eladása mérföldkő, de jelentős átalakításra van még szükség, hogy a cég versenyképessé váljon.

A Liberty Steel Európa legnagyobb acélgyártója, Csehországban, Lengyelországban és Romániában is rendelkezik vasművekkel, amelyek tökéletesen kiegészíthetik egymást – mondta.

„A társaság elkötelezett a zöldacélgyártás iránt, ami a magyar gazdasági szempontból azért fontos, mert hazánk közel 4 millió tonna acélt importál évente, miközben több mint egymillió tonna acél hulladékot exportálunk” – tette hozzá.

A Liberty tervei szerint a jövőben magasabb hozzáadott értékű termelésre áll át, és ez a 21. századi autóiparra is építő Magyarországnak kedvező – mutatott rá.

Az államtitkár úgy fogalmazott: „a GFM eddig is rengeteget dolgozott, hogy mederben tartsa a folyamatot, és a jövőben is elkötelezettek maradunk, nem dőlünk hátra”.

Kapcsolódó írásaink