Gazdaság
A magyar bort és borászokat ünneplik Egerben
Az Egri Bor Ünnepe az itt élők szorgalmára, kitartó munkájára, szakértelmére hívja fel a figyelmet, amely megajándékoz bennünket híres szőlőivel és kitűnő boraival
Az Agrárminisztérium csütörtök esti közleménye szerint a tárcavezető arra emlékeztetett, a szőlő és a bor emberi civilizációt alakító hatása, kulturális jelentősége, és mint a művészetek mindig újító ihletője több évezredes hagyományban gyökerezik. A bor története az emberiség története, teremtett világunk története, amely számos hagyomány részévé vált, vagy éppen maga teremtett tradíciót.
Kifejtette a tárcavezető, hogy „az egri bornak és az Egri Bikavérnek kitüntetett helye van a szívünkben”. A csütörtöki rendezvénnyel pedig a sok évszázados szőlő- és borkultúrával rendelkező várost és a vidéket ünnepeljük, amelynek históriája, gazdasági és kulturális élete összeforrt a borral – hangsúlyozta.
A miniszter elmondta, a kormány továbbra is kiemelt területként kezeli a szőlő- és borágazatot. Az uniós támogatási források biztosítottak a tavaly elfogadott Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében. Emellett csökkentik a szőlő-bor ágazat adminisztrációs terheit. A Vidékfejlesztési Programból 1,8 milliárd forintot különítettek el a magyar bor promóciójának támogatására. Továbbá külön nemzeti bormarketing programot indítottak, amelyre történelmi nagyságrendű forrást, évi 3 milliárd forintot biztosítanak – fejtette ki a tárcavezető.