Gazdaság
A Közel-Keleten át kerül az orosz arany a világba

Az Egyesült Arab Emírségek az orosz arany kulcsfontosságú kereskedelmi központjává vált, mióta az ukrajnai háború nyomán a nyugati szankciók elvágták Moszkva hagyományos exportútjait – írta meg csütörtökön a Reuters. Mint az összeállításból kiderül, az orgánum a nyilvánosan elérhető orosz vámnyilvántartások alapján tájékozódott. A statisztika szerint az öbölmenti állam a harcok kitörése óta 75,7 tonna aranyat importált 4,3 milliárd dollár (1496,4 milliárd forint) értékben, szemben a 2021-es mindössze 1,3 tonnával.
Az ezt követő legnagyobb célországok Kína és Törökország voltak. Peking és Ankara 2022. február 24. és 2023. március 3. között egyenként körülbelül húsz-húsz tonnányi sárga fém behozatalával segítette Moszkvát. A három állam összességében az orosz aranyexport 99,8 százalékát foglalta le az említett időszakban.
Louis Marechal, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet szakértője szerint fennáll annak a veszélye, hogy a szankciókkal sújtott fémet leolvasztják és újraöntik, majd úgy fuvarozzák tovább az Egyesült Államokba és az európai piacokra.