Csökken Kína népessége

Kína hamarosan nem lesz többé a világ legnépesebb országa – ezt a címet évszázadok óta viseli –, ami aláhúzza azt a ijesztő kihívást, amellyel globális dominanciája megőrzése érdekében szembe kell néznie.

Népességhiány egy több mint 1,4 milliárd lakosú országban paradoxnak tűnhet. Kína identitástudata és ereje történelme során lakosságának elképesztő méretéhez kötődött. Amikor Csin Si Huang császár Kr. e. 221-ben egymillió munkást rendelt a Nagy Fal felépítésére, a grandiózus törekvés a világ népességének több mint egynegyedét kitevő dinasztiához illett. Két évezreddel később Kína 21. századi nagyhatalommá válását a látszólag korlátlan munkaerő-kínálat táplálta, közülük százmilliók vándoroltak városokba. (Kína jelenleg 153 városi területtel rendelkezik, amelyek lakosságát több mint egymillió főre becsülik; az Egyesült Államokban 50.) A szédületes gazdasági növekedés négy évtizede Kínát a világ megkerülhetetlen tényezőjévé tette, s mindezt nagyjából hét nigériai népességgel hajtják végre.

Kína azonban fordulóponthoz érkezett. Még a kormány saját számítása szerint is csökkent tavaly a népessége – ez a hosszú esés kezdete, amely a demográfusok előrejelzése szerint az évszázad hátralévő részében is fennmarad. A fő ok: Kínában a születési ráta a legalacsonyabb szintre zuhant a népköztársaság 1949-es megalakulása óta. Csak az elmúlt hét évben a születések száma mintegy a felére, a 2016-os 18 millióról 2022-re 9,6 millióra esett vissza. Szakértők szerint még ha a születési ráta stabilizálódik is, Kína lakossága 2100-ra még mindig 50 százalékkal vagy még nagyobb mértékben csökken, amikor is az indiainak a fele lehet, méretét tekintve pedig Nigériához mérhető.

Kína lakossága utoljára a nagy ugrás, Mao Ce-tung balszerencsés iparosítási kampánya idején, az 1960-as évek eleji kataklizmikus éhínség idején csökkent, amikor mintegy 30 millió ember halt éhen. A visszaesést ezúttal nem éhínség, háború vagy katasztrófa váltotta ki, hanem a gyors társadalmi és gazdasági változások, a házasságkötés és a gyermeknevelés költségeinek emelkedése, valamint a korlátozó egygyermekes politika. Mintha a pillanatot jelölné, Kína évszázadok óta tartó uralma a világ legnépesebb nemzeteként véget ér ebben az évben, és India túlszárnyalja a csúcsot.

Kína népességének csökkenése valószínűleg lelassítja vagy akár le is állítja az ország könyörtelennek tűnő menetét a globális gazdasági elsőbbség felé, még akkor is, ha csökkenti a bolygó környezetére nehezedő nyomást. Hogyan fogja eltartani a már szerződéses munkaerő azt az idős lakosságot, amely a következő negyedszázadban várhatóan csaknem megduplázódik? És hogyan fogja Peking ösztönözni a születéseket, miután több mint három és fél évtizeden át elnyomta őket. „Példátlan, történelmi hanyatlásról van szó – mondja Wang Feng, az irvine-i Kaliforniai Egyetem szociológusa. – A század végére Kína teljesen felismerhetetlen lesz abból a szempontból, amit ma tudunk Kína történelméről és a világban elfoglalt helyzetéről.”

Nem Kína az egyetlen nemzet, amely a lakossági szakadékon billeg. A születésszám csökkenése és a várható élettartam növekedése az iparosodott városi gazdaságok jellemzőivé vált, és ez a kombináció Kelet-Ázsiától Nyugat-Európáig felforgatta a demográfiai piramisokat. Kína azon az úton halad, amelyet idősödő szomszédai, Japán és Dél-Korea köveztek ki. 2021-ben Dél-Koreában volt a világ legalacsonyabb termékenységi rátája, 0,81 gyermek jut egy nőre. Kína nem volt sokkal lemaradva 1,16-tal – ez alig a fele a stabil népesség fenntartásához szükséges „pótlási rátának”.

Kína nehéz helyzete azonban egyedülállóan ijesztő, nemcsak mérete és globális befolyása miatt, hanem egy nemkívánatos megkülönböztetés miatt is: valószínűleg ez lesz az első ország, amely megöregszik, mielőtt meggazdagodna. Annak ellenére, hogy Kína a világ második legnagyobb gazdaságává nőtte ki magát, az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) még mindig kevesebb, mint Japán 40 százaléka és az Egyesült Államok 20 százaléka.

Az egygyermekes politika is gyorsítónak bizonyult. Az 1980-ban elindított program a népesedés fellendülésének megakadályozása érdekében végül meggyorsította az ellenkező eredmény megérkezését. Peking 2016-ban elvetette ezt a politikát, de a születési ráta tovább csökkent.

Egy olyan bolygón, amelynek lakossága megkétszereződött az elmúlt 50 évben, furcsának tűnhet a Kína és a fejlettebb nemzetek számára égető kérdés: hogyan lehet megakadályozni a demográfiai összeomlást? Peking a válaszokért küzd. Kína legfelsőbb vezetője, Hszi Csin-ping megfogadta, hogy „javítja a népességfejlesztési stratégiát”, és „politikai rendszert hoz létre a születések számának növelésére”. A demográfiai összeomlás kezelése többre lesz szükség, mint egy újabb társadalmi tervezési rohamra. Kínának akár olyan kényes kérdésekre is választ kell találnia, mint a nemek közötti egyenlőség, a bevándorlás, az idősgondozás és a csúcstechnológia korlátai. „Soha egyetlen ország sem oldotta meg ezt a problémát – mondja Yong Cai, a Chapel Hill-i Észak-Karolinai Egyetem demográfusa. – Ez egy új fejezet, amelyet még meg kell írni az emberi faj számára.”

2021 végén a Kínai Kommunista Ifjúsági Liga felmérést végzett 18 és 26 év közötti fiatalok körében, és megállapította, hogy a nők 44 százaléka és a férfiak 25 százaléka bizonytalan abban, hogy megházasodna.

Ahhoz, hogy megértsük Kína népességnövekedésének puszta sebességét , vissza kell forgatni az órát az 1970-es évekre, amikor a világ nagy részét malthusi pánik kerítette hatalmába a közelgő népességrobbanás miatt. A veszélyérzet különösen erős volt Kínában, ahol Mao éveken át arra buzdította népét, hogy szülessen több baba, hogy az anyaország erős legyen. Kína új vezetői, Teng Hsziao-pinggel az élen attól tartottak, hogy a gyorsan növekvő népesség elpusztítja a gazdasági növekedés indáit, és újabb éhínséghez vezet. „Kína annyira szegény volt az 1970-es években, hogy a vezetők aggódtak: »Hogyan fogjuk etetni a tömegeket? Hogyan érjük el, hogy a gazdaság hét százalékkal növekedjen évente?« – mondja Cai az UNC-től. – A leggyorsabb módja az volt, hogy korlátozzuk az etetni kívánt szájak számát.”

Ez a logika vezetett ahhoz a társadalmi tervezési kísérlethez, amely 36 éven keresztül a kínai családok legintimebb döntéseit befolyásolta. Kína vezetői azt állították (világos bizonyíték nélkül), hogy az egygyermekes politika több mint 400 millió születést akadályozott meg, megkímélve a bolygót egy óriási környezeti terheléstől, és elindította a tartós gazdasági fellendülést, amely több mint 750 millió kínait emelt ki a szegénységből. Eközben e politika kritikusainak légiója mutatott rá azokra a bizonyítékokra, hogy a tolakodó megszorítások több millió kényszersterilizációt, nem szelektív abortuszt és csecsemőgyilkosságot eredményeztek – és mindez kiegyensúlyozatlan populációt hozott létre, túl sok férfival, túl sok idős felnőttel és túl kevés fiatallal.

A demográfusok újabb kérdést vetnek fel: szükség volt egyáltalán az egygyermekes politikára? Kínában a termékenységi ráta már most is meredeken esett, az 1970-es majdnem hat gyermekről 1980-ra, a politika végrehajtásának évében kevesebb mint háromra. „Kína termékenységcsökkenésének csaknem 75 százaléka az egygyermekes politika életbe lépése előtt következett be” – mondja Wang, az UC Irvine munkatársa.

Kína ráadásul gazdasági robbanás előtt állt, miután megnyílt a világ előtt. A hatalmas számú fiatal munkaerő hajtotta – a Mao-korszak baby boomja következményeként – az ország versenyben volt, hogy egyetlen generáció alatt a világ gyárává váljon. Wang szerint még az egygyermekes politika nélkül is bekövetkezett volna a gazdasági fellendülés és a népesség csökkenése – igaz, lassabban, kezelhetőbben és a nemek közötti egyenlőtlenségek nélkül, amelyek ma elmélyítik a válságot. Kína vezetői azonban kitartottak a program mellett, még az után is, hogy a figyelmeztető jelzések villogni kezdtek. „Kína az 1990-es évek elején elérte a pótlólagos termékenységi rátát – magyarázza Wang –, ezért ez évtizedek óta egyre romlik.”

Amikor 2016-ban Peking végül elvetette az egygyermekes politikát, azt várták, hogy a nagyobb családok iránti elfojtott vágyak új baby boomot indítanak el. Nincs ilyen szerencse. A születések száma enyhe emelkedés után tovább csökkent. A járványszerű leállások és a gazdasági lassulás csak felgyorsította a folyamatot – ahogy Cai mondja: „Havat hozva a fagyba.”

2021-ben, alig néhány héttel az után, hogy az új népszámlálási adatok a születésszám újabb meredek csökkenését mutatták ki, Peking új megközelítést mutatott be. „Itt van a háromgyermekes politika! – trombitálta az állami média a szalagcímet. – Szeretnél szülni?” Az állami Hszinhua hírszolgálat által végzett online közvélemény-kutatás nem sok jót ígért: az első 30 500 válaszadó közül 28 ezer mondta azt, hogy „soha nem fontolgatná” három gyermek vállalását. A szavazás gyorsan eltűnt a honlapról, de a hazafias kampányt fogadó szkepticizmust már nem lehetett leplezni. „Ha az emberek nem engedhetnek meg maguknak egy vagy két gyereket – teszi fel a kérdést Xiujian Peng, az ausztrál Victoria Egyetem demográfusa –, hogyan engedhetnék meg maguknak, hogy három gyereket szüljenek?”

A nyugdíjasok minden reggel platánfák alatt gyűlnek össze egy sanghaji parkban. Ősz hajú nők gyakran táncolnak együtt körben egy hordozható hangszóróból kihallatszó ódon dalra. Egy másik csoport csendben mozog a tai chi áramló mozdulatai között. Egy férfi nagy kalligráfiaecsettel néha verseket ír a víz borította térkövekre, mesteri vonásai csak rövid ideig láthatók, mielőtt eltűnnének.

Eközben az idősek száma várhatóan több mint 200 millióval nő, a lakosság mai 13 százalékáról 2050-re csaknem egyharmadára. Ez nem csak a nyugdíjkorhatárt elérő baby boom korosztály buboréka. Kína idősebb felnőttei, amint azt a sanghaji parkba járók mutatják, egészségesebbek és tovább élnek. A várható élettartam Kínában az 1970-es 55-ről napjainkra körülbelül 78-ra emelkedett – még magasabbra, mint az Egyesült Államokban. Ez a nagy előrelépés jele, de új kérdést vet fel: hogyan tud Kína támogatni egy „szuperöregedő” társadalmat?

Kína egykor kiterjedt családjai „4-2-1” struktúrákká váltak: négy nagyszülő és két egygyermekes szülő. Noha ez a megállapodás kiválóan alkalmas gyermeknevelésre és vagyonteremtésre, a családtagok öregedésével súlyos teherré válik – ez az ország tágabb kihívásának mikrokozmosza. Kínában a becslések szerint 150 millió egyetlen gyermek, akiket hat gondozó nevel fel, hirtelen néhányuk vagy akár mindegyikük eltartásáért lesz felelős. Ez a dinamika lefelé húzza a gazdaságot, mivel egyre kisebb munkaerő küzd a növekvő idős népesség által igényelt nyugdíj- és egészségügyi rendszer kihívásaival.

A Kínai Társadalomtudományi Akadémia becslései szerint 2035-re kimerülhet a városi alkalmazottak szociális nyugdíja. Az akadémia figyelmeztet, hogy még ha változnak is a politikák, a demográfiai deficit „nagyon kedvezőtlen társadalmi-gazdasági következményekkel jár”. Ami sokáig elkerülhetetlennek tűnt – Kína megelőzi az Egyesült Államokat a világ legnagyobb gazdaságaként –, a jövőbe vonul vissza. Lehet, hogy ez egyáltalán nem fog megtörténni?

Mit tehet Kína? Tekintettel a már zajló demográfiai folyamatokra, nem lehet elkerülni az erőteljes népességcsökkenést. Ez nem rossz a bolygó számára: segíthet az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és enyhítheti a kínai környezetre, főleg a túlzsúfolt városokra nehezedő nyomást. Ennek ellenére Peking kétségbeesetten igyekszik semlegesíteni azokat a gazdasági hatásokat, amelyek megakadályozhatják Kínát abban, hogy elérje Hszi célját, a „közös jólétet”.

A legegyszerűbb orvosság – amely segít az Egyesült Államoknak elkerülni saját demográfiai csapdáját – a bevándorlás. Kínában azonban az egyik legalacsonyabb a bevándorlási ráta a világon. Kínában kevesebb mint egymillió külföldön született ember él – ez lakosságának mindössze 0,06 százaléka –, és nem kínál járható utat az állampolgársághoz. (Ezzel szemben az USA-ban 45 millió külföldön született lakos él, ami a lakosság 14 százaléka.) A bevándorlás akadályai Kína nagyrészt homogén társadalmában olyan magasak, hogy egyetlen helyen fordul elő nem kínai bevándorlás: vidékre több ezer nőt hoztak be Vietnamból, Mianmarból és Észak-Koreából, sokukat illegálisan, hogy vidéki legények menyasszonyává váljanak.

Peking a bevándorlást kizárva három lehetőséget követ, amelyeket a kommunista párt módjára három emelésnek lehetne nevezni: a nyugdíjkorhatár emelése, a termelékenység emelése és a születésszám emelése.

Kínában a kötelező nyugdíjkorhatár – amelyet több mint hét évtizeddel ezelőtt határoztak meg, amikor a várható élettartam alig a fele volt a mainak – a világon a legfiatalabbak közé tartozik: 50 a nők esetében, kivéve az irodákban dolgozókat, akik 55 évesen mennek nyugdíjba, és 60 a férfiaknál. Ha ezt a küszöböt 65 évre emelnék mind a férfiak, mind a nők esetében, az segítene, azonnal eltolná a munkavállalók és a nyugdíjasok egyensúlyát. „A nyugdíjkorhatár emelése hatékony politika rövid és középtávon” – mondja Peng, a Victoria Egyetem demográfusa. Egy probléma: mélyen népszerűtlen. Amikor Peking 2008-ban előterjesztette az ötletet, az a lakosság ellenállása miatt elhalt. Kína vezetői nem látnak más választást, mint hogy újra próbálkozzanak.

A termelékenység növelése még bonyolultabbnak bizonyulhat. A fogyatkozó munkaerő ellensúlyozása érdekében Peking nemcsak az oktatásba invesztált több évtizedes befektetésére támaszkodik, hogy magasabb színvonalú munkaerőt állítson elő, hanem a csúcstechnológiára is. Kína az ipari robotok leggyorsabban növekvő piaca, és a világ egyik vezető mesterségesintelligencia-piaca. A kormány előrejelzése szerint a robotok végül 240 millió dolgozó feladatát látják el. De a csúcstechnológia nem csodaszer. „A robotok és az automatizálás mérsékelni fogják a csökkenő népesség negatív hatását – mondja Peng. – De nem tudják minden területen helyettesíteni a dolgozókat.”

A legnehezebb feladat a születésszám emelése lesz. Hosszú távú megoldás lenne Kínát „termékenységbarát társadalommá” tenni, ahogy az állami Global Times fogalmaz. Az önkormányzatok új ösztönzőket sürgettek a háromgyermekes politikához: adócsökkentés, lakhatási támogatás, hosszabb szülési szabadság, gyermekgondozási szolgáltatások bővítése, sőt egyes tartományokban pénzbeli jutalmak is. Eddig úgy tűnik, egyik sem működött. A születési ráta tovább csökkent tavaly, mivel a járvány és a gazdasági visszaesés miatt a jövő tervezése még nehezebbé vált. Az egygyermekes politika tehertétele, hogy az egyre növekvő költségekkel szembesülve a családok, úgy tűnik, nem hajlandók egynél több gyermeket vállalni.